Különben napi több ezer új fertőzéssel és akár több százas nagyságrendű halálozással kell szembenézni.
A COVID-19 járvány egész Európában egy új, súlyosságában a tavaszi csúcsokat messze meghaladó szakaszba lépett - írja közleményében a Magyar Orvosi Kamara.
Mint írják, a járvány gyors súlyosbodása várható, és a hasonló helyzetű környező országok már többnyire meghozták a szakértők ajánlásait követő, szükséges intézkedéseket, hogy megóvják és megbecsüljék a frontvonalban lévő egészségügyi dolgozókat.
A kamara leszögezi, hogy
az egészségügyi ellátórendszer szerepe a járványkezelésben csupán kárenyhítő, a meghatározó a fertőzés terjedése, ennek megfékezése azonban összkormányzati felelősség.
A kamara az orvosok és betegek érdekében azonnali cselekvésre szólította fel a kormányt:
a tömegrendezvények engedélyezése terén jóval szigorúbb és következetesebb szabályalkotásra, megtartásuk esetén a maszkviselés és távolságtartás jelenleginél szigorúbb szabályozására és ellenőrzésére van szükség,
a vendéglátó- és szórakozóhelyek nyitvatartását és vendégszámát a fertőzésveszély miatt tovább kell korlátozni a járvány további eszkalációjának megakadályozásához,
ismételt kéréseink ellenére a védekezésre, így a maszkviselésre, távolságtartásra felhívó, a tavaszihoz hasonló kormányzati kommunikáció késlekedett,
szükség van a járványügyi szempontból leginkább veszélyeztetettek, idősek védelmét szolgáló felhívásokra és intézkedésekre, így például a számukra biztonságosabb bevásárlást biztosító idősávok mielőbbi visszaállítására,
a kormányzat egyedül hagyta az orvosi kamarát a vírusszkeptikus, a járványveszélyt lebecsülő csoportok elleni harcban. Összefogásra van szükség ahhoz, hogy ezek a csoportok ne kelthessenek hamis biztonságérzetet, és ne tudják csökkenteni a személyes védekezés hatékonyságát,
a COVID betegek ellátására kijelölt intézmények jelentős részében továbbra is elvárás a teljes ellátási spektrum, így az ütemezhető ellátások nyújtása. Ez fontos erőforrásokat köt le a fertőző betegek ellátása elől és felesleges fertőzésveszélyt jelent a betegek és az ellátószemélyzet számára, ismételten ennek mielőbbi megszüntetését javasoljuk,
a 65 év feletti egészségügyi dolgozók védelme kiemelten fontos, ezért a Kormány tegye lehetővé, hogy saját döntésük alapján az ellátásból visszaléphessenek,
az egészségügyi személyzet védelme és szűrése tagjaink visszajelzései alapján messze nem egyenletesen és általánosan megoldott, miközben mind több egészségügyi dolgozó megbetegedése veszélyezteti az ellátást – tünetmentes vírushordozás esetén pedig a betegeket és a kollégákat -, ezért ismételten rendszeres szűrésüket és fokozott védelmüket javasoljuk,
a korszerű járványkezelés intenzív tesztelésre és ennek eredményeire épített hatékony, szelektív intézkedésre és kontaktus kutatásra épül. A jelenlegi tesztelési és kontaktuskutatási kapacitás már nem elegendő a járvány terjedésének követéséhez, a Kormánynak ezért fel kell hívnia a lakosság figyelmét az egyéni prevenció fontosságára és a szociális kontaktok számának csökkentésére,
a Magyar Orvosi Kamara és az orvostársadalom számára a Kormány tegye hozzáférhetővé a járványügyi védekezést, az átvezényléseket, valamint a források allokációját, a kórházak feladatelosztását meghatározó és a járvány különböző szakaszainak védekezését leíró alapdokumentumot!
Hozzáteszik,
a fentiek hiányában hamarosan a járvány tömeges fertőzésekkel járó szakaszával kell szembenéznünk, potenciálisan napi több ezer új fertőzéssel és akár több százas nagyságrendű halálozással.
Ehhez
az egészségügy túlterhelése és az egészségügyi dolgozók tömegeinek megbetegedése miatt, a megfelelő ellátás hiányában egyéb betegségben elhalálozók száma is hozzáadódik majd.
A közlemény végén a kamara szakmai támogatásáról biztosítja, valamint felszólítja a kormányt, hogy
a járvány okozta humanitárius és egészségügyi katasztrófa elkerülése érdekében
mielőbb hozza meg a nemzetközi ajánlásoknak és gyakorlatnak megfelelő szigorító intézkedéseket!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.