Magyarországon is elindult a Google Pay

Újabb európai országokban tette elérhetővé a Mastercard kártyakibocsátó partnerei együttműködésével a Google Pay mobiltelefonos fizetési szolgáltatást, amely Magyarországon most a Revolut, a Curve, valamint a Monese szolgáltatóknál indult el – közölte a globális fizetéstechnológiai vállalat kedden az MTI-vel.

Magyarország mellett Ausztriában, Bulgáriában, Észtországban, Görögországban, Lettországban, Litvániában, Hollandiában, Portugáliában és Romániában vált elérhetővé a szolgáltatás.

A Mastercard a szolgáltatást több kibocsátóval és fintech céggel együttműködve biztosítja, többek között a Banca Transilvania, a Bunq, a CEC Bank, a Curve, az LHV Pank, a Monese, az N26, a Paynetics, a Revolut, a Swedbank, az Unicredit Bank Romania és a Viva Wallet ügyfelei élhetnek a lehetőséggel.

A közleményben ismertették, hogy a Google Pay használatával a felhasználók a mobiltelefonjukkal fizethetnek bárhol, ahol érintésmentes tranzakciókat fogadnak, a szolgáltatáshoz arra alkalmas, Android rendszerű eszközre van szükség.

A felhasználóknak a kártyakibocsátó bankjuk mobilbanki alkalmazásában kell a használni kívánt Mastercard kártyájukat hozzáadni a Google Pay alkalmazáshoz.

A fizetés során sem a Google Pay-t, sem a mobilbanki alkalmazást nem kell újra és újra megnyitni, és internetkapcsolatra sincs szükség, elég ha a vásárló közvetlenül a fizetés előtt feloldja a telefonját.

A fizetés biztonságát a Mastercard tokenizációs technológiája garantálja. A megoldás úgy védi meg a kártyabirtokos adatait, hogy a fizikai kártyaszámot egy úgynevezett „tokennel”, vagyis egyedi, minden fizetésnél változó kártyaszámmal cseréli fel.

A Mastercard közleménye szerint a világjárvány kezdete után az érintésmentes fizetési tranzakciók aránya közel 80 százalékra ugrott Európa-szerte. A fogyasztók kevesebb készpénzt kezdtek használni, és a gyors, biztonságos, érintésmentes fizetési módokra váltás várhatóan kiállja majd az idő próbáját.

A Mastercard a világ több mint 210 országában működteti fizetési feldolgozó hálózatát.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech