A kormány kommunikációja alapján Magyarország mindig mindent jobban csinál, mint Európai Unió. A bökkenő csak az, hogy ezt a számok nem nagyon igazolják vissza.
Itt van például a „szankciós infláció”.
Ha megnézzünk az Eurostat legújabb adatait, azt látjuk, hogy bár az elmúlt év áremelkedésének mértéke jókora szórást mutat a tagállamok között, egyetlen ország még így is kilóg a sorból.
Magyarországon az éves infláció 19,9 százalék, ami háromszorosa az Európai Unió átlagának, és majdnem kétszer olyan magas, mint a második helyezett Szlovákiában (11,3 százalék).
A legalacsonyabb az infláció Luxemburgban (1%), Belgiumban és Spanyolországban (1,6%) , de 3 százalék alatt van még Dániában, Görögországban és Cipruson is.
Orbán Viktor szombaton tusványosi beszédében azt ígérte, hogy év végére egyszámjegyű lesz a pénzromlás mértéke Magyarországon. Ha így is lesz, ezzel még jó eséllyel akkor is nálunk lesz az unióban a legmagasabb az infláció.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!