Magyarországon nagyon sok sérült autó fut az országutakon

És most azt is tudjuk, hogy melyik márkák sérülnek legjobban és melyek a legkevésbé.

A Magyarországon futó autók több mint egyharmadának (38,2 százalék) korábban már volt valami sérülése, amivel az 5. helyen van az európai listán, amelynek élmezőnyében – nem meglepő módon csak kelet-európai országok vannak – olvasható a CarVertical szerkesztőségünknek is eljuttatott tanulmányában, amely az utóbbi egy év adatait vizsgálja, mintegy egymillió európai autótörténés adatait elemezve.

Magyarországot csak Lengyelország, Litvánia, Szlovákia és Csehország előzi meg.

A nyugati törött autók importjának leginkább gazdasági okai vannak
police.hu

Az egyik ok gazdasági: Európa ezen részén alacsonyabbak a bérek, így olcsóbb és néha sérült autókat importálnak külföldről, de a tanulmány megemlíti az eltérő járművezetési szokásokat is, igaz, ezeket nem részletezi.

A dokumentum kitér arra is, hogy arányaiban mely autómárkák sérültek a leginkább, és melyek a legkevésbé.

A legtöbb sérült jármű az alábbi márkák között van:


1. Lexus (48,1%)
2. Subaru (47,5%)
3. Jaguár (44,1%)
4. BMW (42,2%)
5. Dacia (40,8%)

A magyarázat szerint a Lexusok megbízhatók, de nagy teljesítményűek, ezért a sofőrök gyakran túlértékelik vezetési képességeiket, ami katasztrófával végződhet. Ugyanez vonatkozik a Jaguarra és a BMW-re is. Például a sportos BMW 3-as sorozat és a Jaguar XF kategóriájukban viszonylag olcsó autók, de egyesek számára túl agilisak.

A Subaru a második helyet foglalja el, bizonyítva, hogy még az összkerékhajtású rendszerek sem tudnak mindig megúszni a necces helyzeteket. Akik Subarut vásárolnak, általában a városon kívül barangolnak. Kifinomult összkerékhajtású (AWD) rendszereik szinte minden kihívást képesek kezelni, de amikor az erdei vagy országutakon hirtelen megjelenik a jég vagy a sár, még biztonságos sebesség mellett sem lehet mindig elég gyorsan megállni.

Végül itt van a Dacia - az egyik legolcsóbb autómárka a világon. Minimalista autókat gyártanak azok számára, akiknél prioritást élvez a költségvetés. A megfizethetőség miatt a Daciákat gyakran használják igáslóként, és a törődés hiánya miatt balesetek is előfordulhatnak.

A legkevesebb sérült jármű az alábbi márkák között van:


1. Fiat (28,3%)
2. Citroën (30,2%)
3. Peugeot (31.1%)
4. Opel (31,8%)
5. Nissan (32,1%)

A Fiat csak kompakt járműveket gyárt, a Citroën és a Peugeot márkák főleg 100-150 lóerős körüli motorokat kínálnak megfizethető áron, ezek a jellemzők ritkán elégítik ki azok igényeit, akik szeretnének jobban gyorsulni és meghaladni a sebességkorlátozást – olvasható magyarázatként.

A tanulmány ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy még ebben a csoportban is viszonylag magasak az arányok, már csak azért is, mert – a vétkes járművezető autója mellett - a közúti balesetben gyakran több jármű is érintett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech