Már a teheneket is Fülöp-szigeteki vendégmunkások fejik egy somogyi faluban

A magyarok nem vállalják a nehéz munkát.

Hat Fülöp-szigeteki vendégmunkás dolgozik a kevesebb mint ezerfős, Somogy vármegyei Homokszentgyörgy tehenészetében – számolt be a sonline.hu. Egyed Barna, a Bos-Frucht Agrárszövetség elnöke a lapnak elmondta, hogy nem találtak olyan embert vidéken, aki eljött volna télen-nyáron megbízhatóan dolgozni.

Hozzátette, hogy „egy állattartó telepen az év 365 napján gondozni, etetni, itatni, almolni kell az állatokat. Ezenkívül az állategészségügyi kezeléseket protokoll szerint végrehajtani, és a fejések is meghatározott időben történnek. Bár Homokszentgyörgy vidéki település, mégis kevés a fiatal, tettrekész munkaerő, a motivált, dolgozni szerető ember, aki az állattenyésztésben akar munkálkodni.”

A helyiek egyébként udvariasnak tartják a filippínókat, a vendégmunkások pedig azt mondják, hogy általában annyira elfáradnak a munkában, hogy csak a szállásukon pihennek, és nem mennek máshova a faluban.

A Szombathelyen dolgozó Fülöp-szigeteki vendégmunkásokkal mi is leültünk korábban beszélgetni, interjúnk itt olvasható Fülöp-szigeteki vendégmunkások Szombathelyen: „Ez a két év magyarországi munka a jövőért hozott áldozat” 2023. October 27. 06:58 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság