Már Hegyfaluig utazhatunk kétszer két sávon

Kilométerenként kétmilliárdba került az új szakasz.

Átadták a forgalomnak pénteken az M86-os számú gyorsforgalmi autóút 15,9 milliárd forintos beruházással elkészült, Szeleste és Hegyfalu közötti, 7,5 kilométer hosszúságú szakaszát.

A fejlesztést 80 százalékban az EU támogatta. Vas megyében így Szombathelytől Hegyfaluig már 26 kilométer hosszan lehet az M86-os gyorsforgalmi autóúton közlekedni, a további 33,4 kilométer hosszúságú Szeleste és Csorna közötti szakaszt pedig a tervek szerint jövőre készül el, 2016 őszétől használhatják majd a közlekedők.

Ez még a tavalyi szombathelyi átadón készült
Bonyhádi Zoltán

A Szeleste és Hegyfalu közötti szakasz 2x2 sávon, új nyomvonalon, egy külön szintű csomóponttal, 12 híddal és két körforgalommal épült meg, teljesen elkerülve Szeleste, Pósfa és Hegyfalu községeket.

A következő nagy projekt az M87 lehet Kőszeg és az osztrák S31 felé

Hende Csaba (Fidesz), Szombathely és térsége országgyűlési képviselője az átadó ünnepségen azt is elmondta, hogy a következő nagy közútfejlesztés Vas megyében a Szombathelyt Kőszeggel összekötő négysávos gyorsforgalmi út megépítése, amely csatlakozhat majd az osztrák S31-es gyorsforgalmi autóúthoz.

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója a helyszínén elmondta, jól haladnak a Hegyfalu-Csorna közötti 33,4 hosszúságú szakasz építésével is, a felén már beépítették a két alsó réteg aszfaltot, és októberben a kopóréteg építése is megkezdődik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Átadták a csornai elkerülőt - "Köszi Ipi, köszi Bubu!" címmel megjelent az első elkerülős videó is

Szerda kora este az M85-ös még hiányzó, Csorna-Kóny szakaszát is megnyitották a forgalom előtt. De közben a 86-os építésétől elvettek 20 millió forintot.

Két év múlva Kőszegtől száguldhatunk Bécsig, Szombathelytől talán csak 10 év múlva lehet

Az osztrákok megelégelték a magyar fél döntésképtelenségét.

Hogy áll most az M86-os út Szombathelytől Győrig?

Hol van már kész a négysávos szakasz, hol épül, hol vannak lezárások, mi mikorra lesz kész? Térképen is mutatjuk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet