Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Egy szombathelyi rapper, akinek a járvány akasztotta meg a karrierejét

Degz tavaly elődöntős volt egy országos rapversenyen, közben lediplomázott közgazdászként, most pedig építgeti karrierjét.

Adott egy 25 éves szombathelyi srác, Frigy Patrik , aki Degz néven már 12 éve ír és ad elő saját rap számokat, tavaly pedig az elődöntőig jutott a rap.hu országos tehetségkutató vetélkedőjén. Lapunk is felfigyelt rá, mivel látszólag a semmiből vágódott be a mezőnybe, és nála sokkal ismertebb előadókat is simán lepipált.

Ha kíváncsiak rá, ki az a Degz, aki első nekifutásra az elődöntőig menetelt, azóta merre halad a karrierje, és úgy általában mit gondol egy mai feltörekvő rapper a rap zenéről, olvassák el a vele készült interjúnkat.

Degz interjú 2021.02.23.
Frigy Patrikkal, alias Degzzel beszélgettünk.
Kiss Tamás

Ha jól tudom, egyelőre szabadidődben rappelsz. Mit csinálsz mellette civilben?

Előző nyáron végeztem az ELTE SEK-en közgazdászként, most logisztikusként dolgozom egy Szombathelyhez közeli cégnél. Ami szabadidőm a munka mellett marad, azt szinte csak a zenére fordítom.

És miért vált ennyire meghatározóvá számodra a rap?

Öt vagy hatéves lehettem, amikor először hallottam egy számot Eminemtől , és rögtön éreztem, hogy ezt akarom csinálni. Aztán szép lassan megismerkedtem a hazai előadókkal is, például Deegóval , aki ugye szombathelyi. Tulajdonképpen ő adta meg nekem az irányt a magyar rap világában. Mostanában mondjuk pont a német rap felé húzok.

Több embertől hallottam már, hogy a német rap, az most a tuti. Mi van benne, amitől ennyire jó?

Teljesen új hangzást és totál minőségi klipeket hoznak, a hangminőség meg már csak ráadás. Meghallgatsz egy magyar rap számot és egy németet, és ha figyelsz a hangzásra, eldobod az agyad a különbségtől. Szövegekben szerintem még nincsenek annyira kiforrva, mint akár a magyar élmezőny, de minőségben olyan szintet képviselnek, amilyet senki más. Megkockáztatom, hogy még az amerikaiaknál is jobbak.

Degz interjú 2021.02.23.
Ettől függetlenül Degz próbál minél több rap kultúrából inspirálódni.
Kiss Tamás

Főleg azóta gondolom ezt, amióta az amerikaiak elmentek a mumble rap irányába. Ezek a fantáziátlan és sematikus szövegek, meg a szanaszét autotune-olt vokálok nekem nem fekszenek.

Ha az olyan nagy hiphop legendák is nyíltan lenézik a mumble rapet, mint például Snoop Dogg, szerinted ki és miért hallgatja egyáltalán?

Mert új és más, mint az eddig ismert hiphop stílusok. Egy szórakozóhelyen el lehet rájuk lötyögni, de azt nem tudom, hogy otthon pihenés közben hogyan kéne hallgatni. Valamiért mégis ez a stílus a legnépszerűbb most, főleg a fiatalok körében. Nézd meg, kiknek ugrott meg a népszerűsége Magyarországon az utóbbi időben. Lmen Prala, Lil Frakk például. Persze amit csinálnak, teljesen minőségi ebben a stílusban, csak számomra ennél jóval többet jelent a rap, aminek az alapja a dalszöveg, hiszen ez egy kifejezetten szöveg centrikus műfaj.

Leginkább az a bajom ezekkel a zenékkel, hogy egyáltalán nem akarnak közölni semmit. Csak szórakoztatásról szólnak, valódi tartalom és őszinteség nélkül. Pedig a rap motorja éppen az őszinteség lenne. Az, hogy amit érzek vagy gondolok, azt indulattal, kendőzetlenül mondom ki. Legalábbis én így írok szöveget.

Nekem a Mia Khalifa című számod valahogy mégsem illeszkedik ebbe a mentalitásba. Az a szöveg honnan jött?

Az egy kísérletező korszakom egyik szörnyszülötte. Ilyen még a Dancsó Péter , a Köllő Babett vagy az Elek Zoltán . Akkoriban jött egy nagy trash hullám, és gondoltam csakazért is kipróbálom, mert kíváncsi voltam, hogy ezek milyen megtekintést hoznak a többi számomhoz képest.

Degz interjú 2021.02.23.
A Mia Khalifa című számáról Degz is csak nevetve tudott mesélni.
Kiss Tamás

És hát nyilván nagyobbat. Akkor kicsit fel is húztam magam rajta, hogy az emberek sokkal nyitottabbak a trash-re, mint bármi másra, ami egy kicsit is komolyabb. Száz százalék butaság, nulla százalék tartalom. Ezért is hagytam fel gyorsan az ilyen szövegek írásával.

Tehát még mindig keresed a stílusod. Hogy sikerült akkor a tavalyi rap csatán az elődöntőig menetelned? Mesélnél erről kicsit?

Hogyne! Az egész ott kezdődött, hogy tavaly nyáron ráírtam Mr. Bustára , mert csináltam egy remixet a Tréfa című dalából, és kíváncsi voltam, mit szól hozzá. Azt szólta, hogy „azt a kurva, milyen jó flow-d van” . Na, akkor küldtem neki még pár számot, és mind tetszett neki.

Degz interjú 2021.02.23.
Nekem már az is nagy szó volt, hogy ilyen fiatalon tanácsokat kaptam egy nagy előadótól
Kiss Tamás

Volt egy félkész zeném is, amit agyon dicsért, és azt éreztem, hogy ha Mr. Bustának is bejön, akkor ez egy brutál erős zene lesz, ezzel valamit kezdeni kéne. Ekkor hirdették meg a rap.hu rap csatáját is, szóval befejeztem a számot és beküldtem.

A rap.hu be is válogatta a versenymezőnybe, de akkor még annyira nem számítottam rá, hogy bármilyen eredményt elérhetek, hogy a többi versenyzővel ellentétben én sehol nem hirdettem magam, nem kértem szavazatot senkitől.

Éppen ezért döbbentem meg úgy, mikor láttam, hogy tovább jutottam az első fordulón. Örültem is nagyon, de nem tartott sokáig, mert kisorsolták ellenem D-fresst . Róla azt kell tudni, hogy sokkal nagyobb rajongótábora van, mint nekem. Gondoltam is, hogy mivel közönségszavazás dönt, borítékolva van az eredmény. És mégsem, ezt a kört is megnyertem.

Az elődöntőre aztán úgy kellett megírnom és összeraknom egy új számot, hozzá a videóklipet, hogy közben amúgy államvizsgára készültem. Ennek az lett a vége, hogy megcsináltam az államvizsgát, másnap meg hulla fáradtan odaálltam a kamera elé, és a szobámban felvettem az egész klipet, aztán két napig vágtam. Hajnaltól hajnalig, mint a gép, úgy, hogy közben még az egyik versenyszervező is írogatott, hogy „idő van, be kéne már küldeni” . Szóval elég izgalmas volt a vége.

Degz elődöntős szereplése

Az olvasóknak mondom el, hogy ezen a versenyen kisorsolnak párokat, akik aztán egymással küzdenek meg. Ez nagyjából úgy néz ki, hogy masszívan oltják egymást a rap szövegeikben. Kíváncsi lennék, hogy hogyan éled meg, amikor egy számodra vadidegen az ország másik pontjáról gyakorlatilag megzenésítve küld el téged melegebb éghajlatra?

Mind tudjuk, hogy ez csak egy verseny. A rap műfaj alapból nagyon kompetitív, és ha ezt csinálod, meg kell tanulnod nem magadra venni mások szövegelését. Ez amúgy a magánéletben is hasznos skill.

A legtöbb rapperrel, akivel a versenyen szénné oltottuk egymást, azóta is jóba vagyok, a való életben nem rivalizálunk egymással. Persze rapperek között is előfordul, hogy valami olyat sikerül mondani a másikra, aminek pofon a vége, de azért nem ez a jellemző Magyarországon.

Mennyire tervezel hosszú távon a rappel?

Először középtávon szeretnék berendezni magamnak egy olyan stúdiót, ahol "német" minőségben tudom felvenni a számaimat. Hosszú távon pedig minél több emberrel szeretném megosztani a gondolataimat, szeretnék szórakoztatni, megbotránkoztatni, érzelmeket felkavarni. Én rapbe öntöm az összes gondolatomat, a zenével fejezem ki az érzéseimet, amiről lehet, hogy másoknak négyszemközt nem tudnék beszélni. Rapelve fejezem ki az örömömet, fájdalmamat és bánatomat, a haragomat. Igazából ez motivál. Asszem, kábé ennyit szeretnék.

Ami még a hosszú távú terveim közt szerepel, hogy Kiss Noémivel , aki egy gyönyörű hangú énekesnő, formációban is, mint Degz & Kiss Noémi folyamatosan új dalokat kiadni.

Degz interjú
Degz az alkotásért alkot
Kiss Tamás

Fellépések terén most kicsit megtorpantam, ahogy a szakmában mindenki. Már épp összejött pár fellépés, elkezdtek megismerni az emberek, aztán jött a járvány, szóval most maradt a Youtube-csatornám.

Milyen fellépéseid voltak?

Először nyolcadikos koromban a Zrínyis napon léptem fel, rögtön több száz szülő előtt. Az kurva kemény volt. És még matekból is kaptam érte egy ötöst, az év végi ének ötös pedig garantált volt. Azóta több falunapon, szülinapon, magházas bulin is felléptem, sőt egyszer elhívtak egy céges rendezvényre. Azt mondjuk nem értettem, hogy oda miért kellek, de hívtak, hát elmentem. Na, az is kurva kemény volt. Egyáltalán nem az én célközönségem volt jelen, mégis kifejezetten élték a dalokat, amiket vittem.

Tudom, apróságok ezek egy igazi koncerthez képest, de arra jók, hogy minél többen megismerjenek.

Szerinted lehet jövőd itt Szombathelyen?

Én alapvetően szeretem ezt a várost. Persze van, hogy pont az a hátránya, ami az előnye is, hogy nagyon csendes és nagyon nyugodt, Itt annyira az underground zenei élet sem tud gyökeret ereszteni, mint Pesten, vagy hogy egy kisebb várost is mondjak, például Győrben. Amiatt viszont szeretem, hogy nyugodt környezetben én is könnyebben alkotok.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra

Tovább az oldalra