A kormány a tavalyi év végén elfogadta a kormányhivatalok működésének átalakításáról szóló módosító csomagot, amely a levegőtisztaság-védelmi ügyekben eljáró hatóságok rendszerét is megváltoztatja.
2020. március 1-jétől a kis tüzelőberendezésekkel kapcsolatos ügyek intézése a járási hatóságoktól a megyei környezetvédelmi hatósághoz kerül.
a problémát az jelenti, hogy az utóbbiak nem rendelkeznek kellő helyismerettel, és az sem életszerű, hogy a megyeszékhelyről időben el tudnának jutni a megye különböző településein előforduló illegális égetések ellenőrzésére - hívta fel a figyelmet a Levegő Munkacsoport.Márpedig
az olajos rongyok, bútorlapok, műanyagok és egyéb hulladékok illegális égetése meglehetősen elterjedt a magyar háztartásokban.
Ez a tevékenység az emberi egészségre különösen veszélyes, köztük rákkeltő anyagokat juttat a levegőbe, évente több százezer különféle megbetegedést, több ezer idő előtti halálesetet, egyúttal óriási gazdasági kárt okozva.A megyei környezetvédelmi hatóságok viszont súlyos kapacitáshiánnyal küzdenek, a már meglévő feladataikra is alig van idejük, az új hatáskörök miatt pedig még ezen felül kellene ellátniuk több százezer háztartási és kisüzemi tüzelőberendezés felügyeletét. A hatáskörök átalakítása miatt ráadásul a járási hivatalok eddig felhalmozott tapasztalata és a helyi rendőri szervekkel, katasztrófavédelemmel, önkormányzatokkal, polgárőrséggel, civil szervezetekkel kialakított együttműködési gyakorlata is kárba vész.