Márciustól megváltozik a motorosok képzése és a vizsgakövetelmények is

Az óraszám nem emelkedik, de nagyobb hangsúly lesz a vezetéstechnikai képzésen.

Március elsejétől megváltozik a motoros jogosítványhoz szükséges tanterv és a vizsgakövetelmények is. Az óraszám nem emelkedik, de nagyobb hangsúly lesz a vezetéstechnikai képzésen – mondta az InfoRádiónak a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont felügyeleti és módszertani igazgatója.

A változtatás szükségességét Dobrocsi Endre azzal indokolta, hogy a közlekedési technika dinamikusan fejlődik, ezért az előírásokat is a kor követelményeihez kellett igazítani. "A motorosok elég védtelenek, ezért nagyon fontos, hogy minél inkább felkészült járművezetők vegyenek részt a közúti közlekedésben" – mondta a szakember.

A Magyarországon regisztrált motorkerékpárok száma 2001-hez képest több mint kétszeresére nőtt 2019 végére. A statisztikák szerint a motorosok baleseti halálozási kockázata lényegesen magasabb az autósokénál, az elmúlt időszakban évente bekövetkezett 1200-1500 balesetben 50-60 motoros vesztette életét.

Dobrocsi Endre szerint a motorkerékpáros balesetek elsősorban nem azért következnek be, mert nem ismerik a közlekedési szabályokat, hanem mert technikailag nem tudják kezelni a nagy tömegű és teljesítményű járműveket. A módosításokat a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. szakemberei készítették elő a szakoktatók tapasztalatainak felhasználásával, más hazai közlekedési szakértők bevonásával és külföldi példák elemzésével, és arra jutottak, hogy a technikai felkészítésben maradt el a hazai képzés - mondta az igazgató.

"Egy akadály kikerülése nem feltétlenül döntéssel oldható meg, hanem más kormányzástechnikával" – mondta példaként az igazgató az InfoRádiónak.

Dobrocsi Endre hozzátette, hogy az óraszámok nem változnak, mert a kísérletek azt mutatták, hogy a motorosok el tudják sajátítani az új technikákat a mostani időkereten belül.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos