Második helyezett lett a Mészáros Cukrászda tortája az ország tortája versenyen

Magyarország tortája idén a Boldogasszony csipkéje elnevezésű torta lett, amelyet a dunaföldvári Tóth Cukrászdából Tóth Norbert alkotott meg. A második helyezett viszont Dezse Gergő Akali meggyes mandulatortája lett a szombathelyi Mészáros Cukrászdából.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Évről-évre egyre több cukrászda verseng a címért, a nyertes tortát hatalmas érdeklődés kíséri - közölte az Ipartestület.

Magyaros ízvilágú, az ünneppel vagy Magyarországgal összefüggésbe hozható tortákat, recepteket várt az Ipartestület, melyek szigorúan csak természetes és egészséges alapanyagokat tartalmazhatnak.

Idén 31 torta közül választotta ki a szakmai zsűri azt a süteményt, mely méltónak bizonyult a Magyarország Tortája címre.

A szakmai zsűri kétfordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választ ki a zsűri öt tortát, majd újrakóstolják a döntős tortákat és javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére.

A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében, élőben kell elkészíteniük a tortákat, melyeket szakmai szempontok alapján pontoznak.

Így születik meg a győztes, mely idén nem más, mint a Boldogasszony csipkéje, Tóth Norbert, a dunaföldvári Tóth Cukrászda cukrászmesterének alkotása. A tehetséges fiatal cukrász az elmúlt évek döntőinek rendszeres résztvevője, a tavalyi évben bronzérmet nyert.

Tóth Norbert és a Boldogasszony csipkéje
Balogh Zoltán / MTI

A Boldogasszony csipkéje a málna népies elnevezése. Nevét csipkézett leveleiről kapta és ízletessége mellett gyógyhatása is figyelemre méltó, magas vitamintartalma miatt az egyik legegészségesebb gyümölcsünk.

A nyertes torta méltán viseli ezt a nevet, hiszen az összes rétegében megtalálható ez a rendkívül ízletes gyümölcs. Egy torta több, mint hatszáz gramm málnát tartalmaz.

Roppanós réteg, málnás áztatóval átitatott piskóta, málnás-fehércsokoládés krém, citromos-bazsalikomos felvert ganache, málna lekvár és málnás meringue alkotják a tortát. A csipkét a torta tetején a citromos, bazsalikomos felvert ganache idézi, melyek közeit málna lekvár tölti ki. Liofilizált málnadarabokkal megszórt meringue-gekkel és zöldre színezett fehércsokoládé lapkákkal díszítjük.

Üde, friss és nagyon gyümölcsös az idei győztes, mely jellegében közelebb áll a hazai tradicionális sütemények világához, készítésének technológiája viszont ötvözi a hagyományt és az új trendeket.

A második helyezett Dezse Gergő Akali meggyes mandulatortája lett a szombathelyi Mészáros Cukrászdából, a harmadik helyen Ipacs Balázs Kékestető tortája végzett a tápiószecsői Hisztéria Cukrászdából.

Dezse Gergő Akali meggyes mandulatortája
Nyugat.hu

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével kihirdették Magyarország cukormentes tortáját is, amely a szegedi A Cappella Cukrászda alkotása, a Kicsi gesztenye lett. Gyuris László és csapata süteménye ízvilágát a gesztenye alapozza meg, amelyet a kellemesen savanykás áfonya és a mogyorós ropogós tesz teljessé. A kreáció tetejét cukormentes tejcsokoládé borítja. A torta szeletenként csupán 14,9 gramm szénhidrátot és 240 kalóriát tartalmaz, így a cukorbetegek is fogyaszthatják.

A szegedi A Cappella Cukrászda Kicsi Gesztenye elnevezésű tortája
Balogh Zoltán / MTI

A két győztes tortát augusztus 18-tól a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg a közönség, majd Magyarország több száz cukrászdájába is elkerülhet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra