2015-ben 1,3 millió matrica fogyott, és közel 10 milliárddal nőtt az autópálya-matricákból befolyó összeg. A többség az utolsó napokra hagyta a vásárlást, a Pest megyei matricából fogyott a legtöbb. Januárban majdnem félmillió bérletet árusítottak, ami már most megközelíti a tavalyi eladások felét. Az árak és díjkategóriák a tavalyiakhoz képest nem változtak, továbbra is a heti, a havi és az éves opciók közül lehet választani. A legegyszerűbben a benzinkutakon, vagy az útdíjfizetési szolgáltató honlapján juthattok hozzá a matricákhoz, de figyeljetek, hogy minden esetben még az autópályára hajtás előtt kell őket megvennetek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!