Még 2022-ben is maszkot kell viselniük az amerikaiaknak

Továbbra is amerikaiak ezrei halnak meg naponta a koronavírus miatt.

Elképzelhető, hogy az amerikaiaknak még 2022-ben is maszkot kell viselniük, még akkor is, ha a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat enyhíti majd az Egyesült Államok - mondta vasárnap Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök egészségügyi főtanácsadója a CNN hírtelevíziónak.

Bár az igazolt fertőzöttek napi száma folyamatosan csökken az Egyesült Államokban, továbbra is amerikaiak ezrei halnak meg naponta a koronavírus miatt.

Az NBC amerikai televíziónak adott interjújában a szakember arról is beszélt, hogy túl korai lenne pontosan meghatározni, az Egyesült Államok mikor érheti el a teljes immunitást. Fauci lehetségesnek tartja, hogy az amerikaiaknak várhatóan továbbra is maszkot viselnek-e majd a következő évben. Hozzátette, hogy ez függ például az újabb variánsok elterjedésétől is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek