Magyarország még egy fillért sem kapott meg abból a négymillió euróból, amelyet az Európai Bizottság ítélt meg sürgősségi segélyként hazánknak a migrációs nyomás kezelésére - tudta meg a Magyar Idők. A kormányközeli napilap szombati számában Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár úgy nyilatkozott: az említett összeg más országokkal összehasonlítva a feladathoz és a felelősségvállaláshoz mérten egyáltalán nem volt arányos. Az államtitkár azt is megjegyezte, hogy hazánk a 2020-ig tartó pénzügyi ciklusban 85 millió euróra jogosult menekültügyben az Európai Uniótól, de ebben az összegben nincsenek benne a rendkívüli intézkedések kiadásai, amit a költségvetés módosításával, saját forrásból biztosított az Országgyűlés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!