Sztevanovity Dusán 1945. április 27-én született Belgrádban. Csak hat éves korában tanult meg magyarul. És lám, milyen fantasztikus magyar szövegeket tud írni!
Diplomata Édesapja Sztevanovity Milutin 1949-től a Nase Novine, a magyarországi délszlávok lapjának főszerkesztője volt. A Rajk per során őt is perbe fogták tíz évre elítélték, és csak az 1955-ös perújrafelvétel nyomán szabadult. Erről szól Dusán által írt a „Volt egy tánc” című dal.Bátyjával Zoránnal ifjúsági klubokban kezdtek zenélni.
Alapítói voltak a Metro együttesnek, amelyben Schöck Ottóval, Fogarasi Jánossal, a Barta Tamással, Frenreisz Károllyal, Brunner Győzővel játszott együtt. A zenekar feloszlása után lett „főállású” szövegíró. Zoránnak, Presser Gábornak, Gerendás Péternek, Deák Bill Gyulának, Katona Klárinak az LGT zenekarnak Kern Andrásnak, Garas Dezsőnek, Kaszás Attilának és még sok más előadónak írt slágereket. Ő szerezte „A padlásnak”, a Vígszínház évtizedek óta játszott zenés játékának szövegét is.
Több mint ötszáz dalszövegéből 2007-ben könyv formájában válogatás jelent meg. Dusán 74. születésnapját ünnepli, Isten éltesse!
Végül itt egy dal, amelyet talán nem sokan ismernek. Pedig betétdala volt a Moziklip című filmnek is, amikor Zorán mindezt Pataki Áginak énekelte. No, így lehet érzelmekről írni!