Meghalt Orbán Viktor nagymamája

Korábban még a sajtónak is adott interjút.

Meghalt Orbán Viktor nagymamája, Sipos Lászlóné Bujda Sára – szúrta ki a 444.hu a Mezőtúr és Vidéke helyi lap gyászjelentésében.

A mezőtúri Sipos Lászlóné volt a miniszterelnök anyai nagyanyja, Orbán Viktor unokáinak ükanyja.

Orbán Viktor 2018. májusi beiktatásán. Jobb szélen Sipos Lászlóné
MTI/Koszticsák Szilárd

A gyászjelentés szerint az idős asszony 99 éves volt.

Életkorát a miniszterelnök is megemlítette, amikor tavasszal a Kossuth Rádióban beszélt.

Sipos Lászlóné nem zárkózott el a közélettől. Adott interjút a sajtónak, sőt a Blikkben is szerepelt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek