Megint nincs meg a határjelző tábla Zsiránál

Titokzatos erők működnek a Vas megyei településen.

Harmadik részéhez érkezett a zsirai határátkelő kitáblázásával foglalkozó sorozatunk.

Az első részben, október végén közzétettünk egy olvasói fotót, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába készült el hónapokkal korábban az új kis határátkelőhöz vezető út osztrák oldala is, magyar oldalon a semmilyen tábla ami jelezte, hogy arra határátkelő van.

2018. október
Olvasói fotó

És lőn csoda. Cikkünk megjelenése után nem sokkal kikerült a tábla. Amit szintén dokumentált olvasónk.

2018. november
Olvasói fotó

Csakhogy még sincs happy end.

Merthogy megint nyoma veszett a titokzatos táblának.

2019. január
Olvasói fotó
„Tegnap ismételten jártam arra és megint nincs tábla. A rögzítő bilincsek a helyén vannak talán nagy szél volt elvitte egy nagy autó esetleg ellopták?” – találgat olvasónk, és mi is csak a kezünket tudjuk széttárni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem