Megnézhetjük, mit alkottak a szombathelyi művészetis egyetemisták

Az ELTE Vizuális Művészeti Tanszék online diplomakiállítása bárki számára megtekinthető lesz.

Az ELTE Vizuális Művészeti Tanszék végzős képalkotás szakos hallgatói évről évre egy szakmai bemutatkozó, egy csoportos kiállítás keretében kapnak lehetőséget arra, hogy a hároméves képzés alatt szerzett ismereteikről egy-egy úgynevezett mestermunkán – vagy sorozaton – keresztül publikusan is számot adjanak – olvasható az esemény leírásában.

A végzősök diplomakiállítása minden évben a Szombathelyi Képtárban volt, de idén, a járványhelyzet miatt – mint sok más dolog – ez is az online térbe költözött.

Egy végzős hallgató tarot sorozata az online kiállításon
Budai Bálint

A megnyitó május 29-én, pénteken a kiállítás Facebook-eseményében kezdődik online közvetítéssel, a további részletek is itt hangzanak majd el. Egyelőre annyit tudhatunk, hogy maga a megvalósítás is rendhagyó lesz, ugyanis a műveket Budai Bálint 3D-ben modellezett virtuális kiállítóterében láthatjuk majd.

Budai Bálint 3D-ben modellezett kiállítótere
Budai Bálint

A kiállítást Dr. Bordács Andrea esztéta, az ELTE Savaria Egyetemi Központ Művészeti Tanszék vezetője nyitja meg.

Kilépő | az ELTE BDPK VMT diplomakiállítása

Art event by ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszék on Friday, May 29 2020 with 100 people interested and 62 people going.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra