Megnyitott a strand - sok kép az első fecskékről!

Bejött Szombathely polgármesterének ígérete: ha törik, ha szakad megnyílik még a héten a Tófürdő. A strand nyitva, a belépés egy hétig ingyenes, de ennek ára is van. Nagy képgalériánk mellett erről is szót ejtünk.

Egy hétig - június 6-ig - ingyenesen látogatható a szombathelyi Tófürdő. A belépődíj megspórolásával a látogatók elfogadják, hogy saját felelősségre lépnek be a strand területére és ez vonatkozik mindenre, ami ott történik velük.
Erről a bejáratnál olvasható kinyomtatott közlemény tájékoztatja a vendégeket.

Tekintse meg galériánkat!
Tánczos Mihály
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A strand ugyanis még nem nyitott volna ki, hiába meleg az idő. A szezon előtti nyitvatartás állítólag napi egymillió forintjába kerül a SZOVA-nak. Az biztos, az E-on csak vasárnap éjféltől biztosítja azt a nagy mennyiségű áramot, ami a medencék felfűtéséhez szükséges. Ha a szerződés előtt terheli meg a rendszert a bérlő, azért igen súlyos árat kellene fizetni. Június elsején azonban már indulhat a fűtés, így a medencék jelenleg hidegnek számító, 16-19 fokos vize hamarosan jóval melegebb lesz és 30 fok környékére kúszik.

Hideg ide, vagy oda, már az első napon is sokan bemerészkedtek a vízbe, és még többen napoztak. Úgy tűnik, sokan várták a lehetőséget, hogy kifekhessenek a napra, vízpartra.
A jelenlegi ingyenesség másik ára, hogy jópár olyan vendég is érkezik, aki nem feltétlenül való ilyen közösségbe.

Tekintse meg galériánkat!
Tánczos Mihály

Szerencsére nem ez a jellemző, de találkoztunk hangosan trágárkodó, vagy éppen utcai ruhában fürdőzést megkísérlő látogatóval. Az utóbbi szerencsére nem jutott messzire, csupán a medence széléig. A strand munkatársa ugyanis elmagyarázta neki, hogy ez nem mosoda, hanem közfürdő, így az illető kikullogott a vízből. Az első ingyenes nyitvatartási napon még nem üzemeltek a látvány - és élményelemek, de az áram "megérkeztével" indul majd a csúszda, a hullám és több más érdekesség.

A kerékpáros rendőrök is megjelentek a Tófürdőn. Körbesétálták a belső részeket, és ha valaki nagyon felelőtlenül bánt az értéktárgyaival, azt figyelmeztették a veszélyre. Ténykedésüket egyébként azzal kezdték, hogy beolvastattak egy rendszámot. A kocsi tulajdonosa ugyanis lehúzva hagyta az ablakát, az első ülésen pedig ott hevert a GPS-e. Mint megtudtuk, hiába lehet értékmegőrzőt bérelni, sokan hanyagul magukkal viszik értékes tárgyaikat, amit aztán magára is hagynak, amikor elmennek fürödni. A sétálgató tolvaj pedig "véletlenül" elejt egy törölközőt, de amikor felveszi, már a kezében van az idegen mobil, pénztárca, vagy övtáska. Jobb tehát vigyázni, ez nem csak a strandokra vonatkozik.

Tekintse meg galériánkat!
Tánczos Mihály

Szombaton a legnagyobb nyüzsgés a gyerekmedencében volt, ez volt a legmelegebb is.
Mi pedig azon ámultunk el, amikor az egyik hölgy törzsvendég előhúzott a táskájából két fotót, amit a tavalyi galériánkból nyomtatott ki.

Ha esetleg valaki tavaly kihagyta volna, most megnézheti a tavalyi tetkó körutunk fotóit Tetkó körút a Tófürdőn 2007. August 22. 23:59 is. Akkor tetoválásokat gyűjtöttünk a strandon és a cikk végén több 2007-es strandgaléria is megtekinthető.

A még némiképp hideg vizű medencék és a hangoskodó vendégek ellenére javasoljuk, hogy aki teheti, látogasson el a strandra. Péntekig még ingyen teheti, utána pedig teljesen helyreáll a megszokott rend, és kellemesen meleg vizű medencék várják a csobbanni vágyókat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Tetkó körút a Tófürdőn

Az idén is jópár képgalériát böngészhettek a Tófürdőről. Ezúttal intimebb tájakra barangoltunk, és a bőrre vart mintákat vettük szemügyre. Nézzék meg a trófeákat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria