Megszállták Szombathely színpadát az oroszok - itt parédézott a Berjozka

Egy bőséges videórészletet is hozunk az MSH-ból, az orosz állami együttes tegnapi előadásáról.

Ha lemaradt volna a világhírű „Nyírfácska” Állami Akadémiai Táncművészeti Együttest tegnap esti szenzációs produkciójáról, íme egy kis ízelítő:

J0gblyf58-o
Az együttest 1948-ban alapította a 20. század kiemelkedő koreográfusa, Nagyezsgyina Nagyezsda. Nagy műveltségű és tudású emberként jól tudta, hogy milyen gazdagság rejlik az orosz népművészetben. „Nagyezsgyina csodája” abban állt, hogy az ősi körtánc költészetét a klasszikus zenébe oltotta, összekötötte a múltat a jelennel. Az „Áll egy ifjú nyírfa a réten” című orosz népdal témájára általa létrehozott lánykörtánc már körülbelül 70 éve varázsolja el a nézőket különös, „úszó” lépteivel, ami olyan benyomást kelt, mintha a lányok egy helyben állnának, a színpad pedig forogna alattuk. Nagyezsgyina élete végéig lelkesen vezette az együttest, majd a társulat egykori vezető szólistája méltó örököse és utóda lett, aki nemcsak megőrizte, gyarapította is az együttes alapítójának alkotói hitvallását.

Végezetül következzék pár fotó

További részleteket itt talál az előadásról!

Beriozka orosz állami együttes fellépése
Beriozka orosz állami együttes fellépése
Nagy Zoli

Katt a galériáért
Nagy Zoli
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra