Ez volt az a hét, amikor már végérvényesen elmúltak az ünnepek, és abból is az első, amelynek minden napja már az új évben pergett. Aztán kiderült, hogy ez az év se nem jobb, se nem rosszabb, mint amit mögöttünk hagytunk, legalábbis itt, az elején. Hogy milyen lesz, a majd itt hétről-hétre kiderül, de nézzük akkor ezt az elsőt.
Hogy miért Octopus a víztorony új neve, az sokakat izgatott, leginkább azért, mert nem volt rá épeszű magyarázat. Aztán lett.
„Először nekem is furcsa volt, de felülről nézve, tényleg, mint egy polip, fent a feje, az oszlopok pedig a lábai. Kimondhatatlan, nem magyar név, nem is fogják megszokni. De már minden reklámtárgyon, szórólapon ez van...”
– írta egy kommentelő. Minden további pedig kiderül
innen
Nem tetszik a szombathelyieknek a víztorony új neve – De miért is kellett az Octopus?
2021.
January
06.
19:01
.
S ha már ilyen városi ügyeknél tartunk, kiderült, hogy elindult a hulladékszállítás központosítása, hiába a sok lakossági panasz. Több tízmilliárd forint elherdálása, önkormányzati cégek tönkretétele után újra
magánosítják a hulladékgazdálkodást
Több tízmilliárd forint elherdálása, önkormányzati cégek tönkretétele után újra magánosítják a hulladékgazdálkodást
2021.
January
07.
07:04
. - írtuk, a végeredményt pedig majd meglátjuk.
A járvány már régóta velünk van, és jó ideig velünk is marad. Ahogyan a korlátozó intézkedések is, mint Orbán Viktortól megtudhattuk: február 1-jéig meghosszabbítják a korlátozó intézkedéseket, és mindeközben elmondta, hogy kire büszke: "Büszkék lehetünk az egészségügyi dolgozóinkra, mert jól helytálltak. De büszkék vagyunk a pedagógusokra is, hiszen ki gondolta volna, hogy a magyar tanügy zökkenőmentesen át tud állni a digitális oktatásra. Sokan megkérdőjelezték, az egészségügyet és az oktatást, de most már nekik is be kell ismerniük, hogy úgy az egészségügy, mint a tanügy kiválóan teljesít."
S ha már járvány, oltunk, s egyre többet, sőt, van jó vakcina is már. Például a
Moderna
A Moderna gyártója azt mondja, valószínűleg évekre védettséget ad a szer
2021.
January
07.
14:51
, amelynek a gyártója azt mondja, valószínűleg évekre védettséget ad a szer. És
„Magyarországon 1 744 000 adagot kapunk a Moderna vakcinából. Szeretnénk megnyerni ezt a csatát, minden vakcinának örülünk. A tervek szerint a jövő héten megérkezhet Magyarországra a Moderna készítménye”
- mondta Müller Cecília. - Bizakodjunk tehát.
Bizakodjunk azért is, mert a helyzet momentán még egyáltalán nem rózsás.
Nemény András
Nemény András: több mint kétszeresére nőtt a halálozások száma Szombathelyen
2021.
January
06.
21:14
szerint több mint kétszeresére nőtt a halálozások száma Szombathelyen. De az is kiderült a szombathelyi polgármester szavaiból, hogy napi 300 embert tudnak oltani a Markusovszky kórházban, és hogy ő maga is regisztrált már az oltásra.
Hogy örüljünk valaminek:
Apró győzelem
Apró győzelem - Lekaparták a matricákat a Csaba utcai biciklis aluljáró tükréről
2021.
January
07.
11:18
- Lekaparták a matricákat a Csaba utcai biciklis aluljáró tükréről. Így egy fokkal kevésbé balesetveszélyes, de még mindig legyünk nagyon óvatosak az alagútban.
Zord idők vannak, elvették a szombathelyi képviselők tiszteletdíjának Elvették a szombathelyi képviselők tiszteletdíjának egy részét - De mennyit kapnak most? 2021. January 09. 07:05 egy részét. A városi költségvetés nehéz helyezte miatt döntöttek így. - De mennyit kapnak most? Kiderült.
Mit mondjunk még? A szomszédban havazott, előkerültek a hóláncok, már több mint 20 centiméteres
hó esett Zalában
Előkerültek a hóláncok: már több mint 20 centiméteres hó esett Zalában
2021.
January
08.
12:33
. Ez pénteken történt, hozzánk azonban nem jutott a fehér lepelből. Viszont, amikor a jövő héten találkozunk, kemény mínuszok lesznek. Ez ígérik, meglátjuk.