Egy kamasz követett el a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartomány egyik híres muszlim kegyhelyén öngyilkos merényletet, amelynek a legfrissebb adatok szerint 52 halálos áldozata van - közölte vasárnap reggel a tartomány egyik magas rangú vezetője.
Öngyilkos merénylet történt. Megtaláltuk a támadó testének darabjait, amelyek alapján arra lehet következtetni, hogy 16 és 18 év közötti volt - mondta Szarfraz Bugti, a kormányzóság belügyi titkára.
A merényletet vasárnapra virradó éjszaka az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.
Az öngyilkos robbantó a radikális iszlamisták, így a tálibok által eretneknek tartott szúfi irányzat szentjeként tisztelt Sah Nurani kegyhelyén szombat este követte el tettét. A híres szúfi kegyhelyen nap mint nap táncolnak a hívők, de szombat este a szokásosnál is többen voltak.
A tartományi székhelytől, Kvettától mintegy 760 kilométerre északra fekvő Huzdar körzetben, egy eldugott hegyvidéken található híres moszlim zarándokhelyen akár hatszázan is tartózkodhattak a merénylet idején.
Anvar Kakar, a beludzsisztáni kormány szóvivője elmondta, hogy a merényletben ötvenketten haltak meg, 105 másik ember megsebesült.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!