Van az a pénz, amiért eladná a szívét? Mi a jobb, szegénységben vagy szív nélkül élni?

Erre az örök dilemmára keresi a választ, drámapedagógus bevonásával, egy Hauff-darab újragombolásával a szombathelyi Mesebolt Bábszínház is. Izgi lesz, már belenéztünk.

Az idei év első saját premierjére készül a szombathelyi bábszínház, nagyobbacska gyerekeknek, hideg időben egy kőkemény embermesével. Igazi vérbő színházra, sok-sok kreatív ötletre, élőzenés előadásra számíthatnak azok a kisiskolások és felnőtt kísérőik, akik beülnek a szombathelyi MMIK nagyszínpadára. (Nem tévedés, tényleg a nagyszínpadra berendezett térben játszanak majd a színészek.) Újdonságként pedig ezúttal a Meseboltosok az előadás után sem hagyják magukra a gyerekeket, a sokrétegű és elgondolkodtató előadás dekódolásában egy drámapedagógus is segít.

Mesebolt bábszínház: A hideg szív
Mészáros Zsolt

A mai bábszínházas sajtóreggelin mi is ízelítőt kaphattunk nem csak abból, hogy milyen finom pogácsát sütnek a szombathelyiek, hanem abból is, milyen előadás készülődik a sötét és titokzatos történeteiről ismert Hauff csöppet sem vidám meséjéből, A hideg szívből.

Ahogy hallhattuk, a színház igazgatója, Kovács Géza és a rendező Harangi Mária négy éve fontolgatja már (a konkrét előzmény egy közös műhelymunka volt), hogy egyszer majd színre viszik ezt a szívszorító és mélyre szántó, kétszáz évvel ezelőtt fogant mesét, azonban csak most ért meg rá a helyzet. Harangi Mária immár harmadszorra rendezi meg. Ahogy mondja, talán épp azért is találja meg újra és újra ez a feladat, mert olyan fontos kérdéseket boncolgat, mint például, hogy

lehetséges-e a felemelkedés a szegénységből? Jó példaképeket választunk-e magunknak? Vagy, hogy lehet-e szív nélküli élni?

Mesebolt bábszínház sajtótájékoztató
Mészáros Zsolt

A darab Tasnádi István drámaíró közreműködésével készült, de úgy próbálták színre vinni, meséli Kovács Géza igazgató, ahogy az anya spontán mesél a gyermekének, mintha épp itt és most, ebben a pillanatban foganna meg a történet. Ezért is, a próbafolyamat során nagy szerep kapott a színészek kreativitása.

Boráros Szilárd (Zalában élő) tervező különleges teret hozott létre, amelyben a nézők körülölelik a színészeket. Kevés eszközzel, bábok nélkül, élőjátékkal, és egyfajta asszociációs, metaforikus tárgyjátékkal elevenítik meg a mese egyes epizódjait. A társulat tagjai pedig most is élőben muzsikálnak: aki épp nem szerepel, hangszeren kíséri a jelenlét és egy és egy koncentrált közös játék alakul ki.

Mesebolt bábszínház: A hideg szív
Mészáros Zsolt

A folytatásban

A Mesebolt tavaszi kínálatában több saját premier is szerepel: áprilisban egy jóval kevésbé mély, óvodásokat megcélzó darab, a Mackó születésnapja következik. Májusban pedig a Tündér Lalát viszi színre az idén 20. születésnapját ünneplő társulat. A tizenéves korosztálynak készül majd „A haza” című előadásuk, amelyet szintén drámapedagógus bevonásával kívánnak még érhetőbbé tenni.

Apropó születésnap, a szombathelyi bábszínház ősszel készül a 20.-at megünnepelni: húsz év - húsz előadással, egy best of Mesebolt jellegű monstre előadássorozattal.

Wilhelm Hauff-Tasnádi István: A HIDEG SZÍV | BEMUTATÓ ELŐADÁS
Az előadás időpontja: 2015. február 13. (péntek) 14:30 Helyszíne: MMIK színházterem (9700 Szombathely, Ady tér 5.) 6 éves kortól

író: Tasnádi István, dramaturg: Khaled-Abdo Szaida, zeneszerző: Lázár Zsigmond, mozgás: Fejes Kitty, tervező: Boráros Szilárd, rendező: Harangi Mária Játsszák: Császár Erika, Dénes Emőke, Guary Szandra, Janicsek Péter, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Kristóf Roland mv., Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel

Munk Péter, a szegény szénégető, gazdagságra és megbecsülésre vágyik. Először a jóságos Üvegmanótól vár segítséget, aki meg is ígéri, hogy teljesíti három kívánságát. De ő haszontalanságokat kér, eljátssza szerencséjét. Ezután a hatalmas óriáshoz, Hollandiás Miskához fordul, de nagy árat kell fizetnie a vagyonért cserébe. Péter eladja szívét, és ezzel minden megváltozik...

JEGYINFO A belépőjegy ára gyerekeknek és szülőknek egységesen: 950.- Ft  Jegyek a 94/501-728-as telefonszámon (hétköznap 8-tól 16 óráig), ill. a meseboltbabszinhaz.hu-n online rendelhetők, továbbá az előadás előtt a helyszínen vásárolhatók.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra