A világot a Földön gyerekek rajzolják - Ezért kell a Mesebolt

Évadnyitó a Mesebolt Bábszínházban, ahol az új színészek is bemutatkoztak.

Kovács Géza, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója Kovács Ildikó bábszínházrendező szavaival nyitotta meg a társulat idei évadát:

A bábozás képzőművészet, kézművesség, életadás, születésmisztérium, világteremtés. Ezért egyedülálló művészet.

 Bábszínház Sajtóreggeli
A képre kattintva galéria nyílik
Kovács Dávid

A sajtótájékoztató kellemesen telt. A társulat vezetője, aki idén 10. éve áll a színház élén, visszatekintve úgy gondolja, eredményekben és persze munkában gazdag évet zártak. A tavalyi évadban 385 előadása és kb. 40 000 látogatója volt a bábszínháznak; előfordult, hogy napi több bemutatót is tartottak. Külön megköszönte a tagoknak, hogy kitartásukkal, háttérmunkájukkal segítik a színház életét. Kiemelte, hogy mennyire nagy felelősségük van, hiszen a gyerekek még úgymond formálatlanok, a kultúra, a játék alakítja az ő ízlésvilágukat, kis személyiségüket.

Bemutatta az évad idei programját, illetve a jövőbeni tervekről, produkciókról és a Hang-tér-kép című évadnyitó Fő téri rendezvényükről is beszélt.

Az évadnyitó tájékoztatón a város vezetése is külön hangsúlyozta, hogy értékként kezeli a Meseboltot, és támogatásáról biztosította a színház társulatát.

A megnyitó után beszélgettünk a társulat fiatal és új tagjaival

Varga Bori Kecskemétről származik, a Kaposvári Egyetem színművész szakán végzett. A gyakorlatát is már a Mesebolt Bábszínháznál töltötte, és az idei évtől hivatalosan is a társulat tagja. Már 2 éve él Szombathelyen. A tavalyi évadban 3 bemutatója volt, az ideiben 5 lesz. Kedvenc darabja a Hazudós egér, amiben az egér feleségét, a rókát, a farkast és a kost játssza. Elmondta, hogy kicsit nehéz volt megszokni, hogy a darabok reggelente vannak, így teljes pompával, energikusan kell a napot indítani. Egy előadásra általában 4-6 hét alatt készülnek fel.

 Bábszínház Sajtóreggeli
Kovács Dávid

Kosznovszky Márton Marosvásárhelyen végzett a Színművészeti Egyetem bábszínház szakán. Idén csatlakozott a társulathoz, tavaly csak vendégként - a Ludas Matyi című darabban - szerepelt. Eddig a Zalaegerszegi Griff Bábszínházban dolgozott. Kiemelte, hogy ebben a szakmában a színész számára kinyílik egy világ, megtanul egy új nyelvet és rájön, hogy ez a legfontosabb. A felnőtteknek már kialakult értékrendje van, míg a gyerekeknél ott az izgalom; tétje van, annak, amit csinálsz.

 Bábszínház Sajtóreggeli
Kovács Dávid

Marci a mesékben találta meg azokat az értékeket, amiket érdemes tovább vinni, amiben érdemes hinni. Szerinte ez egy terhes, de nagyszerű feladat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra