Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Medián friss közvélemény-kutatása szerint a fiatalok körében a Mi Hazánk a legnépszerűbb
Felmérés: a fiatalok nagyon nem szeretik a Fideszt 2023. February 04. 08:05 párt. Emiatt országos plakátkampányba
A Mi Hazánk óriás-, sőt, megaplakátokkal rakja tele az országot 2023. March 05. 09:17 kezdtek, melynek részleteiről tartott péntek délután sajtótájékoztatót Giczy József, a párt Vas megyei elnöke és Ács Dávid, a párt ifjúsági szervezetének Vas megyei elnöke.
Giczy József elmondta: úgy véli, azért lehet népszerű a párt, mert ez az a korosztály, ami
„nem fertőződött a régi rendszer által.”
Azt mondják, céljuk, hogy nemcsak a párt, de a fiatalok is egyre jobban álljanak.„Miénk a jövő, a jövőt pedig nem lehet megállítani”
- tette hozzá.
A párt megyei elnöke megjegyezte, korban is jobban állnak, míg ugyanis a DK (vagyis a legnépszerűbb ellenzéki párt) átlagéletkora hatvan év, addig az övék csak negyven.
Ezután Ács Dávid arról beszélt, hogy a céljuk az, hogy legyen egy olyan párt, mely érdemben tud foglalkozni a fiatalok problémáival. A párt ifjúsági elnöke úgy véli, a Fideszt nem érdeklik a fiatalok, a balliberális pártok pedig egymás közötti harcaikra használják fel a 20-30 éves korosztályt.
A sajtótájékoztató végén Ács Dávid kijelentette, folyamatosan növekszik a Mi Hazánk Vas megyei ifjúsági szervezetének létszáma is. Lapunk kérdésére válaszul elmondta, a számuk egy év alatt háromról hétre nőtt. Giczy József azonban hozzátette, a jelentkezők száma jelenleg húsz körül mozog.