Miért kell szemétdombon, patkányoktól rettegve élniük a lakóknak a celldömölki Horváth Elek utcában?

Egy ott lakónak most elege lett. Mutatjuk fotókon, milyen a helyzet az utca egyik ingatlanán.

Celldömölkön a Horváth Elek utcában ilyen szemétdomb közepette kell élnünk, ami nem hogy gusztustalan de a patkányoknak is kedvező lakhely

- kezdte üzenetét olvasónk, és a fotók láttán igazat kell adnunk neki. Nem egy szép látvány, és nyilván nem kellemes a közelében élni, sőt már közegészségügyi szempontból is okozhat gondokat.

Olvasói fotó

Felháborító, hogy egy emberek által lakott területet így hagynak, hogy a patkányok és más állatok betegségeket terjesztenek

- tette hozzá.

Olvasói fotó

Mint szavaiból kiderült, itt egy önkormányzati társasház működött, amit elvileg felújítanak, bár a munkálatok - olvasónk elmondása szerint - egy fél éve leálltak.

Olvasói fotó

Igaz, már évekkel ezelőtt sem volt túl jó a helyzet, ami viszont nyilvánvalóan csak tovább durvult 2011 óta. Hiszen, mint a Google utcaképén látható, akkor még egész tűrhető állapotok uralkodtak az ingatlanon, vagy legalábbis annak környékén, bár a katasztrófa előjelei azért már érezhetők, ha betekintünk az udvarra:

Google Maps
Google Maps

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem