Olvasónk elég gyakran vásárol a Tescóban, és körülbelül fél évvel ezelőtt vette észre, hogy a lebomló zacskónak, amit a gyümölcs, zöldség és pékárukhoz lehet használni, nagyon intenzív, az „égő gumiabroncsra emlékeztető” műanyag szaga van. Amit ráadásul a benne tárolt étel is bevesz.
„A zöldség, gyümölcsről az ember még le tudja mosni, viszont a pékáru fogyaszthatatlanná válik. És még fizetünk is érte”
- írja olvasónk, aki hozzáteszi, hogy legtöbbször a kőszegi Tescóban vásárol, de az áruházlánc más üzleteiben is ugyanezt a típusú zacskót használják, így feltételezi, hogy azokban is hasonló a helyzet.
A zöldülés jegyében váltott a cég
Az olvasónk által megfogalmazott észrevételeket elküldtük a Tesco-Global Áruházak Zrt.-nek, ahonnan az a válasz érkezett, hogy 2023-ban vezették be a többször is használható, biológiailag lebomló zacskókat és az úgynevezett újrazsákokat.
Ezzel egyidejűleg zöldebb csomagolóanyagokra is váltottak, amivel - számításuk szerint - éves szinten 500 tonna műanyagot tudnak megspórolni. A vállalat célja, hogy ösztönözze a környezettudatos vásárlási szokásokat, és ennek része, hogy minimalizálják a működésük során és háztartásokban keletkező műanyaghulladék mértékét.
Az a különbség a lebomló zacskó és az újrazsák között, hogy az előbbi komposztálható, míg az utóbbi számtalan alkalommal használható a vásárlásra – tudtuk meg.
Sokszor azonban – például egy fürt banán vagy egy cukkini esetében – ezekre sincs szükség, ezért a cég arra biztatja a vásárlókat, hogyha lehetőségük van, ilyen esetekben vásároljanak csomagolásmentesen.
Ami a konkrét lakossági észrevételt és panaszt illeti, arról ezt írják:
„A biológiailag lebomló zacskók kukorica granulátumból készülnek, így alapvetően az összetétel jellegéből fakadóan van egy sajátos illata a zacskóknak. A gyártás után folyamatosan bomlanak le, valamint ha nedvesség éri őket, az a bomlási folyamatot felgyorsíthatja.”
A cég alternatív megoldásként a fent említett újrazsákot vagy papírtasakot javasolja, merthogy az utóbbi továbbra is elérhető Tesco-áruházakban.
Naponta és személyenként fél kilogramm csomagolási hulladékot termelünk
Noha az újrafeldolgozás aránya nőtt az EU-ban, a csomagolásból származó hulladék mennyisége gyorsabban növekszik, mint az újrafeldolgozott csomagolási hulladék mennyisége. 2022-ben személyenként közel 186,5 kilogramm csomagolási hulladék keletkezett az EU területén. Ebből 36 kg műanyag csomagolás volt. Ez azt jelenti, hogy az EU-ban minden egyes nap fél kilogrammot tesz ki az egy főre eső csomagolási hulladék mennyisége – olvasható az Európai Tanács honlapján.
A csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló jelenlegi uniós irányelvet már több mint harminc évvel ezelőtt, 1994-ben fogadták el, majd több alkalommal módosították.
De mivel nem volt különösebb hatása, az Európai Bizottság 2022 novemberében rendeletjavaslatot terjesztett elő a csomagolás és a csomagolási hulladék témájában, amelyet a szokásos jogalkotási procedúra után a Tanács is elfogadott a múlt év végén, de alkalmazását a hatálybalépés napjától számított 18 hónap elteltével kell megkezdeni, azaz másfél is eltelhet, amíg valódi eredményeket láthatunk.
Igaz, a cégek már előre készülhetnek a nagyobb váltásra, és könnyen elképzelhető, hogy a Tesco „sajátos illatú” zacskója már ennek a jele.
Az új szabályozásban ugyanis hangsúlyosan szerepel az egyszer használatos műanyag csomagolás visszaszorítása, különös tekintettel az alábbi termékkategóriákra:
Újdonság lesz az is, hogy az új szabályok értelmében az ételeket és italokat elvitelre értékesítő cégeknek fel kell kínálniuk vevőiknek a lehetőséget, hogy többletköltségek nélkül saját tárolóedényeiket tölthessék meg az általuk megvásárolt hideg vagy meleg italokkal, illetve készételekkel.