Minden tanulója kitűnőre érettségizett egy győri gimnáziumi osztálynak

Erősen Guinness-rekord gyanús teljesítmény.

A győri Kazinczy-gimnázium 12/A osztálya egész különleges búcsúajándékot tett az asztalra – írja a Kisalföld.

Az osztályban mindenkinek kitűnőre sikerült az érettségi.

"A 34 fős osztály tagjai nyolcosztályos képzésben vettek részt. Kiváló, inspiráló közösséget alkottak, a gyerekek remek hatással voltak egymásra és rengeteget kaptak tanáraiktól" – nyilatkozta a lapnak az egyik szülő.

A történet azzal kerek, hogy a 34 diák közül "hivatalosan" 33-an érettségiztek kitűnőre, mert az egyedüli osztálytárs, aki az ötösök mellett egyetlen négyest kapott, egy évig magántanuló volt, mivel a sportkarrierjére koncentrált Svédországban. A fiatalember profi jégkorongozó szeretne lenni.

A rendkívüli teljesítményt úgy sikerült elérnie a nyolcosztályos gimnáziumi osztálynak, hogy sokan emelt szinten vizsgáztak egyes tantárgyakból, a tanulmányi versenyeken szép eredményeket értek el, többen felsőfokú nyelvvizsgát szereztek.

Az osztály egy balatoni hétvégével ünnepli a jeleseket.

Ilyen ritkán történik - kitűnőre érettségizett a végzős osztály a győri Kazinczy-gimnáziumban - fotó

"A 34 fős osztály tagjai nyolcosztályos képzésben vettek részt. Kiváló, inspiráló közösséget alkottak, a gyerekek remek hatással voltak egymásra és rengeteget kaptak tanáraiktól" - tudtuk meg az egyik diák édesanyjától, Jeneyné Ihász Ilonától, aki pedagógusként maga is évtizedeken át tanított általános iskolásokat Győrben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra