A Mimas a Szaturnusz egyik kis jégholdja, ami így elég unalmasnak tűnhet. Van pár sokkal izgalmasabb testvére, például az Enceladus a maga vízokádó repedéseivel, vagy a Titán, ami vastag metán légkörével hívja fel magára a tudósok figyelmét. Az eddigi tanulmányok azt állították, a Mimas geológiailag halott, egy Szaturnusz körül keringő jégdarab csupán. Radwan Tajeddine a Cornell Egyetem tudósa a következőt mondta: „Azt hittük, ez a legunalmasabb szatellit”.
Ami miatt mégis érdekessé vált, az a vártnál nagyobb forgási kilengése. Ez két lehetséges forgatókönyvet jelent. Az egyik, hogy a Mimas magja szabálytalan alakú, esetleg azt, hogy a jeges felszín alatt nagy kiterjedésű óceán van. „Valaminek kell odabent lennie” - mondta Tajeddine, miután ma kollégáival együtt publikálták a tanulmányukat a Science című magazinban. Más tudósok ezt rögtön cáfolták, és azzal érveltek, hogy a Mimasnak egyszerűen szabálytalan az alakja és nem a felszín alatti óceán okozza a forgási kilengéseket.
Tajeddine és csapata azokra a képekre hivatkozik, amelyeket a NASA Cassini nevű űrszondája készített. A Cassini 2004 óta vizsgálja a Szaturnusz-rendszert és az információk alapján a kutatók már meg is építették a Mimas 3D-s modelljét. Ebből kiderült, ez a hold úgy forog, mintha az egyik oldalán kissé törött üveggolyó lenne. Mivel a Mimas közel gömb alakú, semmi sem indokolná ezeket a kilengéseket. A tudósok, hogy választ kapjanak a kilengések okára, különböző belső felépítésű modellekkel kezdtek el kísérletezni.
Csak két olyan modell volt, ami reprodukálta a valóságot
A kutatás során csak két olyan modell volt, amikkel reprodukálni tudták a Mimas által mutatott kilengéseket. Az egyik lehetséges megoldás az, hogy a Mimas jég gömbhéja alatt egy „megkövesedett” sziklás szabálytalan alakú mag található. Ez csak abban az esetben alakulhatott ki így, ha korábban a Mimas sokkal közelebb keringett a Szaturnuszhoz, és a bolygó gravitációs mezeje hatással volt a hold magjára, megnyújtotta azt. Ezután a mag elkezdhetett kifelé vándorolni, és a bolygó valódi elipszoid formáját a rárakódó jég tette gömb formájúvá. Ez esetben viszont még mindig lennie kellene egy kitüremkedésnek valahol a felszínen, de ilyet nem találtak.
Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a tudósok egy másik variációt tartsanak elfogadhatóbbnak, mégpedig azt, hogy a 24-31 kilométer vastag jégsapka alatt egy óceán van. Ha ez igaz, a Mimas csatlakozna az Enceladus, Titán és a Jupiter holdjai közül Európa, Ganymedes és Callisto alkotta ötöshöz, ahol nagy valószínűséggel lehetnek óceánok. Ezzel az egyik probléma az, hogy a Mimas ősi kráteres felszíne nem enged következtetni arra, hogy valaha is víz formálhatta azt, másrészt az Európa és a Mimas is túl kicsik ahhoz, hogy elegendő hőtermelő radioaktív sugárzást bocsássanak ki a sziklás magjukból ahhoz, hogy fenntartsanak egy folyékony óceánt. Tajeddine szerint a Szaturnusz közelsége miatt az árapály jelenség által keletkezik elég hő ahhoz, hogy víz folyékony formában is jelen legyen.
Mások, más véleményen vannak
„De nem sokáig!” - ezt már William McKinnon, a Washington Egyetem tudósa mondja. Ha egy ilyen óceán lenne ott, az árapály néhány millió év alatt már elsimította volna a Mimas orbitális különcségét, így nem maradhatna fenn a folyékony óceán. A bizonyításhoz az kellene, hogy a Cassini megörökítse, ahogy a Mimas egy excentrikus pályán mozog, de ez elég valószínűtlen. A rögbilabda alakú mag sokkal valószínűbb, de hasonló hatást lehet elérni, ha szabálytalan a hold sűrűsége, vagyis jég és szikla is van a pórustérben. McKinnon szerint a kutatók azt sem vették figyelembe, hogy a támolygó mozgás akár egy üstökös hatása is lehet.
A Cassini 2010-ben volt a legközelebb a Mimashoz, akkor 10 000 kilométerre haladt el a hold mellett, ezután már csak 2016-ban fog elrepülni a Mimas közelében, akkor körülbelül 27 000 kilométer lesz a távolság. Ez azt jelenti, hogy 2017 lenne a legkorábbi időpont, amikor Tajedinne finomíthatná a keringési kitéréseken tett méréseket. Azonban az űrszonda nem lesz elég közel ahhoz, hogy apró eltéréseket keressen a hold gravitációs mezőjében, vagy felületi hőmérsékleteiben. Ez a két módszer egyébként sem tárná fel, hogy mi rejlik belül.