Nem fogja elhinni, ki nyerte a Volán üzemanyag tenderét

Egyetlen ajánlattevőként a Mol Nyrt. nyerte a Volánbusz idei üzemanyag tenderét, nettó 126,7 milliárd forinttal - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A nyílt közbeszerzést hirdető Volánbusz Zrt. egyrészt a saját nevében, másrészt a Közlekedési Központok, továbbá a Volántrans Kft. megbízásából indította a tendert. A közbeszerzés két részből állt, az elsőben tartálykocsis kiszolgálást, míg a másodikban a közforgalmú üzemanyagkutaknál történő kiszolgálást kért az ajánlatkérő.

Az első rész ellenértéke nettó 112,8 milliárd, míg a másodiké nettó 13,9 milliárd forint lett. Az első részben 164 millió liter gázolaj és 9,3 millió liter benzin tartálykocsis szállítását kérte a Volán. Mindkét mennyiség 30 százalékkal csökkenhet.

A második részben - a benzinkutas kiszolgálásnál - a gázolaj mennyisége 20 millió, míg a benziné 412 ezer liter. A mennyiségek itt is 30 százalékkal lehetnek kisebbek a kértnél - írja az MTI.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek