Annak a bizonyos tónak a története a 80-as évek elején kezdődött, amikor Moldova az akkori, sokak szerint örökös őriszentpéteri tanácselnökkel, Prém Jenővel beszélgetett Nagyrákos határában. Az író felvetette hogy a híresen esős Őrségben nincs igazi halastó, és ott lehetne egyet csinálni. Szó szót követett, szakembereket is bevontak, aki tízmillióra tették a költségeket, volt 50 ezer forintjuk, belevágtak.
Mindig van egy ismerős
Egy új helyszínen, Nagyrákos és Őriszentpéter között, és minden ment úgy, mint ahogyan abban az időszakban Magyarországon mehetett. Mindig volt egy barát, egy ismerős, aki segített, szerzett munkagépeket, anyagot, és így el is készült a tó. Amit aztán az eső meg is töltött, pár hét alatt nádas is nőtt benne, megtalálták a madarak, felfedezték a gyerekek.
Aztán egyszer az egészet megtudta a megyei tanács nagy hatalmú elnökhelyettese, aki aztán a hatóságokat küldte a tóhoz, és megszületett a döntés, a tavat meg kell szüntetni. Így is történt, ami aztán megint csak azt mutatja, hogy mentek akkoriban a dolgok Magyarországon. A részletesebb és olvasmányosabb történetért katt ide.
Mindez akkor történt, amikor Moldova az Őrség panasza cím könyvét írta, a hitelesség kedvéért oda is költözött, vett egy parasztházat Nagyrákoson, a nyarakat is ott töltötték. A ház már nem az övé, a gyerekek felnőttek, Moldova György pedig nyugdíjas és a 83. évét tapossa.
Kihúzták egy sorát, elment bányásznak
Szombathelyen, az Idősek Otthonában, az irodalmi kávéház vendége volt a Kossuth-díjas író hétfő délután, Puskás Tivadar polgármester köszöntötte. Kiderült, találkoztak már, jó 14 évvel ezelőtt, amikor Moldova a mentőkről szóló könyvét írta, és a régi mentőállomás épületében egereket is láttak. Pár hónappal később aztán elkészült az új épület, meg is hívták az írót, akivel akkor bebarangolták a megyét, Nagyrákoson megnézték a régi házat is.
Puskás ezzel a történettel köszöntötte az írót, aztán ment is tovább a dolgára, Moldova maradt, és a zsúfolásig megtelt kis helyiségben mesélt. Ezt nagyon tud, tapasztaltuk már korábban is.
Mesélt arról, hogyan vették fel a Színház és Filmművészeti Főiskolára, dramaturg szakra, ahol aztán Csurka Istvánnal nézett farkasszemet négy évig. Közben kitört az 56-os forradalom, amikor minden ok nélkül rájuk lőtt egy szovjet tank, ennek hatására géppisztolyt fogott a kezébe, amit aztán november 8-án lerakott. Nem keresték, de forradalmi hevületében nem ment vissza a főiskolára, kazánszerelőnek állt. Amikor visszahívták, akkor meg azért, mert egy novellájából kivettek egy, általa fontosnak tartott sort, bosszúból elment néhány hónapra bányásznak Komlóra, ebből született a Tisztelet Komlónak című riportkötete.
A legfeleslegesebb embertípus
Mesélt arról, hogy a Magvető kiadónál töltött 25 évet, ahol akkor egy volt ávós, Kardos György volt az igazgató, aki kiadóvezetőként sokat tett a magyar irodalomért, ő adta ki Berkesi András, Csurka István, Gyurkó László, Szabó Magda könyveit, és több fiatal tehetséget is elindított a pályán, temetésén ő mondott beszédet, más nem vállalta.
Arról, hogy szülei külföldre távoztak, amikor 1959-ben haza akartak jönni, a 12 ezer forintnyi útiköltséget úgy teremtette elő, hogy megírta a Szerelemcsütörtök című zenés bohózatát. Arról is, hogy az ávósokról szóló Elbocsátott légió című könyvének nem igazán örült a hatalom, de megúszta ő is és a kiadó is.
Arról is, hogy őrségi évei alatt elmagyarázta Gonda Györgynek, a Vas megyei tanács akkori elnökének, hogy a tanácselnök a legfeleslegesebb embertípus. Amúgy az ő helyettese volt az, aki végül eltüntette a térképről a Moldova-tavat.
Lassú, nyugodt előadás volt ez az Idősek Otthonában, lassú, nyugodt volt a fogadtatás is. Egy 83 éves ember visszaemlékezése, miközben odakint esett a havas eső.
