Januárban újabb 1,95 millió euróval, azaz jelenlegi árfolyamon közel 800 millió forinttal csökkentették a Seagull MRD szuperjacht árát – hívja fel a figyelmet egy csábító lehetőségre a G7.hu.
A Seagull egy közel 50 méter hosszú vízi járgány, fedélzetén hét szoba és két medence áll a vendégek rendelkezésére.
Viszonylag fiatalnak mondható, hiszen csak 2020-ban gyártotta a luxusjachtokra specializálódott olasz Benetti, de a NER-elithez tartozó gazdája, Szijj László mégis úgy döntött, hogy megválik tőle.
Gyaníthatóan azért, mert időközben megjelent a színen, mondhatni a NER vizein, a még ennél is komolyabb Rose d’Or. Tudják, ez az a hajó, amivel rendszeresen nyaralni Mészárosék idén is a Rose d‘Or jachttal mentek nyaralni 2024. July 17. 16:51 megy Mészáros Lőrinc és családja.
A Seagullt először 2023-ban hirdették meg, akkor még 32,9 millió eurót kértek érte, aztán 2024 elején csökkentették az árat közel négymillióval, azóta pedig két lépésben további 4 millió euróval lett olcsóbb.
Így most csekély 24 millió 950 ezer euróért már a miénk lehet a járgány.
Megvétele mellett nemcsak az szól, hogy jó vásárt csinálunk vele, mert ennyi pénzt nyilván megér, de besegítünk Szijj László pénzügyeibe is.