Nem, ez nem egy friss nagyjátékfilm forgatókönyvének, hanem a valóságnak a szerves része: a British Antarctic Survey, vagyis az angolok déli sarkköri missziója kapott nemrég egy ilyen vadonatúj, tetőtől-talpig futurisztikus kutatóállomást, ami ráadásul nincs a földbe gyökerezve, mert egyik pontból a másikba mozgatható. Ilyen pedig eddig nem létezett, legalábbis nem itt. De nem csak emiatt tekinthető ez a legstílusosabb tudományos építménynek, amit a császárpingvinek birodalma valaha is a jégpáncélos hátán hordott.
Nekik köszönhető az ózonlyuk felfedezése is
Halley VI-nak hívják, és azért a számozás, mert az első, kezdetleges őst a Királyi Természettudományos Társaság állította fel még 1956-ban, de a további három változattal együtt volt egy komoly probléma velük: mindig betemette őket a hó, mígnem használhatatlanokká váltak. Ettől függetlenül jelentős meteorológiai és légköri megfigyeléseket tettek, és többek között a Halley adatai vezettek el odáig, hogy 1985-ben felfedezték az ózon-lyukat. A hatos számozású, most februárban "munkába állt" állomás szintén fontos méréseket készít, ami az ózonréteget, az Antarktisz légköri kémiáját, a tengerszint emelkedését és úgy általában a klímaváltozást illeti - de nem csak ezért érdekes, hanem a kialakítása miatt is.
A robosztus kék robotmalacoknak (vagy inkább a Csillagok Háborújának homokjáróinak modernizált típusának?) tűnő, konténerszerű, összekapcsolt szerkezeteket hidraulikus lábak emelhetik a magasba, amennyiben megnő a hóréteg, ha pedig eljön az ideje továbbállni, akkor "egyszerűen" csak elvontatják őket: a lábak végén ugyanis sítalpak vannak.
A mozgathatóság eleve kikötés volt a projekt elnyeréséhez: a 9 milliárd forintos költségből a Hugh Broughton Architects által megépített állomás ugyanis egy olyan jégtakarón helyezkedik el, ami minden évben körülbelül 700 méterrel arrébb költözik nyugati irányba, ezért szükséges is olykor felkerekedni, és új helyre vinni a komplett cuccot.
De ahogy mély, hörgőtisztító sóhajokkal elnézegetjük a Halley VI belsejét (lásd a fotókon és a fenti videóban) ez a legutolsó gondjuk a tudósoknak, akik nem csak szexi hálószobákban hajthatják álomra a fejüket, de a középső piros modulban a rekreáció számos formáját választhatják a könyvtárban szemezgetéstől a biliárdozáson át a gyúrásig. A belső helyiségekbe hidroponikus kertet is telepítettek, és olyan színekkel festették ki azokat, amik segítenek a kutatóknak felvenni a harcot a sarkvidék egyik legkellemetlenebb jelenségével: a téli hónapok sötétségével, amikor a nap egyáltalán nem is bukkan fel a horizont mögül.
Mi pedig innen is üzenjük neki: hajrá, hiszen ezekben a napokban kezdődik el ott, Magyarországtól cirka 14 ezer kilométerre a kutatás lényegi része.
