Igen, én is pontosan úgy voltam vele, mint most az olvasók közül bizonyára sokan. Hogy na, ne már, hagyjanak békén ezzel a lóval! Merthogy egy időben a csapból is az folyt, hogy Overdose a csodaló, a világverő magyar táltos paripa, az új Kincsem. Meg hogy végre megint van mire büszkének lenni (persze: volt is, kétségtelenül). Hogy íme, a magyar különlegesség újabb szép példája. Hogy mennyire ráfért már a nemzetre egy ilyen világra szóló siker (amúgy ez utóbbit mint tuti üzenetet a filmben nem akárkinek az aranyszájából teccenek majd hallani). Aztán amilyen váratlan volt 2007 körül Dózi feltűnése az ország lóversenyileg laikus nagyobb része számára, olyan zavarba ejtő és értelmezhetetlen volt a mese vége... Hogy most akkor is mi is történt pontosan ezzel a lóval?
Ezért örültem meg, amikor a Savaria Mozi műsorán december közepén feltűnt a tehetséges dokumentumfilmes Ferenczi Gábor filmje. Talán kicsit húztam a számat, amikor elolvastam az alcímét ( Vágta egy Álomért - így, azzal a mindig gyanús nagybetűs írásmóddal). Féltettem az Overdose-sztorit feldolgozó filmeseket: nehogy az „álmok álmodásának” ragadós csapdájába essenek - miközben tisztázniuk lehetne végre, mi is volt ez a pár éves reményteljes karrier és vajon miért meg hogyan is szakadt annak vége. Amikor végül pár napja a HBO-műsorán (az alkotás a csatorna Magyar Nemzeti Filmalappal közös, hosszú távú projektjének első darabja) sikerült megnéznem, teljesen megnyugodtam. Sőt csettintettem egyet: így kell a valóság egy izgalmas, a média és a félinformációkkal dobálózó közbeszéd által alaposan összemaszatolt darabkájáról jó filmet csinálni!
Magyarhonba magyar lovat!
Azt például hányan tudtuk tisztán és világosan Overdose pár éves szárnyalásának bármelyik pillanatában is, hogy ló amúgy angliai származású, hogy bár a tulajdonosa ízig-vérig magyarnak vallja magát, de mégiscsak egy szlovákiai nagyvállalkozó ( Mikóczy Zoltán) - és Dózi a lóversenyzés szabályai szerint csak azért számít magyar lónak, mert Magyarországon lakik az őt versenyekre felkészítő zseniális-ösztönös trénere, Ribárszki Sándor? Nehogy azt higgyék, kedves olvasók, hogy most a sztori szempontjából amúgy mellékes információkat soroltam! Overdose történetét lényegében 2008 óta folyamatosan követő dokumentum-mozi éppen e tények furcsa alakulására fűzi fel megmutatnivalóit.
Overdose éppen a tucatodik győzelme napján 2009. április 19-én Budapesten megnyert versenyen bal mellső lábáról vágta közben elhagyta a patkót. Ez (valamint az, hogy vélhetőleg már a megelőző patkolása sem volt hibátlan), egészen végzetes sérülést, betegséget okozott nála. Lényegében derékba tört a felívelő, ha nem is megkérdőjelezhetetlen, de mindenképpen ígéretes versenylói karrierje. A 73 percnyi filmidő első húsz perce után ettől a ponttól kezd igazán érdekessé és fontossá válni Ferenczi Gáborék mozija. Nem elég, hogy Overdose-t megtámadó kórságból az újra versenyzésképességig tartó felépülés esélye egy a tízhez (a beteg állatok hatoda pedig eleve elpusztul), a táltos paripa kétlábú környezetében is egészen zűrös folyamatok indulnak be.
Szegény lovat még az ág is húzta
Miközben a lovat Angliában igyekeznek lassan és gondosan meggyógyítani, addig amúgy rokonszenves nagypolgári tulajdonosát zavaros hátterű üzleti ügyei miatt Romániában letartóztatják és előzetesben tartják. Az akkor már új nemzeti szimbólumnak tartott állat sorsáért például hirtelen aggódni kezd a politika (egy akkortájt nagyon a hatalomba készülő úr). A megnyugtató háttér biztosításáért összefog öt hazai gigavállalkozás. A pontot a kavarodás „i” betűjére a nem éppen könnyű ember hírében álló trénere - magánjellegű okokból történő - Németországba költözése teszi fel. És, ugye emlékeznek még fentebbről: a ló az edzője lakhelye és tréneri licensze okán számít magyarnak.
A faramuci helyzet megoldására kigondolt egyre nehézkesebb, magyaros húzásokkal tarkított buherálást, a tulajdonos körül feltűnt új keletű segítők régi trénerrel és személyzettel kapcsolatos bizalmatlanságát, az új és régi edző közti egyre tapinthatóbb feszültséget és ezzel párhuzamosan Overdose csodaszámba menő gyógyulását a legjobb sportdrámák tömörségével és feszültségével adagolják nekünk a filmesek. Nem ítélkeznek, nem foglalnak állást - csupán a legjellemzőbb pillanatokat kapják el, tapintatos és mégis éles szemmel figyelik az eseményeket. A végét meg persze ismerjük: a Mi Lovunk visszatér, egy kisebb győzelem után az igazán jelentős németországi versenyen alulmarad, majd olasz pályán megint nyer és amennyire egy ilyen hányattatás után lehetséges, általában is kitesz magáért. Hogy végül fedező ménként újabb tehetséges csikókat nemzzen, élvezve a megérdemelt-megszolgált „nyugdíjas éveit”.
Minden jó, ha jó a vége?
Közben Overdose-t egykor tényleg reményteljes győzelmi sorozatához segítő csapat tagjai (köztük a film talán legrokonszenvesebb szereplője, a lovat legközelebbről ismerő munkalovas Budinszki Barbara) is rendezik valamennyire az egymás közti feszültségeiket. A ló küldetéséről bölcsnek gondolt üzenetet megfogalmazó politikus menet közben berendezkedett a hatalomba. A film végén pedig a hazatért és új kihívásokra váró, örök optimista Ribárszki Sándort látjuk a Kincsem Parkban a menet közben bronzba öntött Overdose-kisplasztika tövében fényképeszkedni.
Valahogyan mégsem szabadulunk az érzéstől, hogy a dolgok mégis alapjaiban változtak meg a sztori végére. És hogy vajon tényleg csak a véletlenül-váratlanul közbejött betegség Nagy Magyar Dicsőséget tönkre vágó ómenje, vagy még valami más tanulság is rejlik-e Overdose történetében. Ferenczi Gáborékon mindenesetre nem múlik, hogy az álomvágtánk végére ne juthassunk az emberi természetet reálisan értékelő és magyar öntudat egészségesebb működését eredményező felismerésekhez... Ha Önök kaphatók egy ilyen, a színes-szagos népnemzeti mesék, a politikailag is srófolt hamis propagandadumák és a szenzációk-botrányok mentén gondolkodó médiamaszlag helyetti okos és igényes valóságkutatásra, akkor december 20-án este 5-kor üljenek be a Savaria Moziba vagy keressék a filmet a HBO-mozicsatornán!
