Múlt csütörtöktől nem a nemzetközi karvalytőkével lepaktáló balközép pártok, nem is a Heller Ágnes harci kanáris nehéztüzérségével megtámogatott svéd közszolgálati televízió vagy a török kormány felől leselkedik a legnagyobb veszély kies honunk békéjére, a hasítva jobban teljesítő Agyarországra. A kihívás olyan helyről érkezett, amely ugyan gyanús volt már régen (hiába dolgozott ott beépített ügynökként jó ideig Andy Vajna elvtársunk). Ám ez idáig csak nyugalmazott kaliforniai kormányzókkal, romantikus komédiákkal és képregényfigurákkal kábította-vidámította az egészséges lelkű magyar fiatalság lelkét. (Ahova meg, ugye, mint ezt a tweetek koronázatlan királyától tudjuk, tartozni nem érdem, csak állapot. Legyünk bár táncház vagy hiphop párti szittya ifjak.)
Erre az Álomgyár Futótűz alcímmel nem átalotta folytatni az előző évtizedvég egyik legfigyelemreméltóbb ifjúsági bestsellerének, Susan Collins Az éhezők viadala című trilógiájának mozgóképesítését. Bár a könyveknek is terebélyes rajongótábora van itthon, nyilván korántsem annyian olvasták ezt a romantikus-akciós, diktatúraügyi és médiamanipuláció-elemzési ismeretterjesztő lektűrt, mint ahányan moziban találkoztak/találkoznak most vele. Pontosan ezért a filmes adaptálás sorsa nagyjából most, a sztori második epizódjának mozikba kerülésével fog eldőlni nálunk. A heti filmes slágerlista élén az Éhezők váltotta a kalapácsos isten előző heti No. 1 produkcióját.
Ilyen csak a könyvekben van?
A történet szerint egy közép-távoli jövőben vagyunk. Az Egyesült Állomok helyén, Panemben egy nukleáris fegyverekkel is megvívott polgárháború utáni totális és mediális, vagyis a fegyverek nyers erőszakja mellett a tömegkultúra és a média által is fenntartott, manipulált diktatúra uralkodik. Az országot 12, precízen meghatározott funkciójú körzetre osztották (a hatalom hatalmaskodik, az ellenzék ugatja a haladó karavánt, a melós dolgozik, a többi meg él, ahogy tud). Hogy a csillogó pompájú, az új arisztokrácia (lásd még: nemzeti polgárság) és a politikai-manipulátor elit által lakott főváros hatalmát senki meg ne kérdőjelezhesse, Panemben nem elégszenek meg a Nemzeti Együttműködgetés Rendszere hiszekegyének falakra kifüggesztésével.
Az egy kevés kenyeret és jó sok cirkuszt jegyében Éhezők viadala néven évente véres és cinikus reality show-t rendeznek a legyőzötteknek. Szektoronként egy kamaszkorát elért lányt és fiút sorsolnak ki az életre-halára menő vetélkedésre. Hogy az utolsó talpon maradásáig egy minden alkalommal a külön erre a célra tervezett high-tech arénában, ezernyi kamerával az ország minden képernyőjére közvetítetten öldökölje egymást. Amolyan biztonsági szelep ez: a viadal alatt ki lehet ereszteni a Központ iránti esetleges gyűlölet amúgy káros és gyanús energiáit. Hiszen a gladiátorarénában (elvileg) minden körzet egyenlő. Nem csak a Kapitólium hatalmasaihoz közeli, kivételezettebb és az elnyomás erőszakszervezeteinek utánpótlását adó elitkörzetek harcosai, hanem az ipari, mezőgazdasági vagy éppen bányászkörzetek küldöttei is. (Hiszen, tudjuk, mindenki lehet egyformán fontos és trendi...)
Machiavelli köpönyegéből bújtak elő
Az előző epizód végén a csinos és harcias bányászamazon, Katniss Everdeen (a frissen Oscar-díjazott Jennifer Lawrence most is remekel), a pék fiával egyetemben bátran szembeszáll az eleve elrendelt sorssal. Élő adásban, ezer kamera kereszttüzében megfricskázz a jól kitalált rendszert és győzelmet arat a legcsóróbbak képviselőjeként (lásd még Éhségmenet stb.). Így aztán eme új fejezetben fel vagyon adva a lecke a Nagy Manipulátornak (a baljós nézésű Donald Sutherland), hogyan büntesse meg úgy a csinos és önfejű hölgyikét, hogy az ne csak mindenét és mindenkijét elveszítse, hanem mindez ráadásul még a megalázó és perverz rend elleni lázadást fejükben forgatókat is kellőképpen elrettentse. Ehhez pedig nem a panemi házmesterek rezsicsökkentős tacepaóit veti be, hanem sokkal rafináltabb tervet kovácsol.
Ezúttal a korábbi versenyeken győztes, tehát az orwelli evolúció szerint legkeményebb győzteseket tapsolják vissza egy második, minden eddiginél rafináltabb arénába. Katnisséket mint legfiatalabb hősöket előtte az egész országot átszelő diadalmenetes road show-ra kényszerítik. Ennek néhány állomásán már sejthető, hogy a lázadás, a szembeszegülés példája ragadós. A birodalom ugyan még visszavág – a fikciós Nemzeti Együttműködés Rendszere gránitszilárdságú épülete azonban már repedezik. Míg a saját természete ellenére a bátorság szimbólumává vált lány és társai a pokoli arénában az életükért küzdenek, a cinikus reality néhány más kulcsszereplőjéről is kiderül, nem egészen azon az oldalon játszik, aminek a színeit magára festette.
Alkonyat után pirkadat a vásznon?
Ritkán ugyan, de előfordul Hollywoodban, hogy egy sorozatfilm utóbbi fejezetei überelik a nyitó etap színvonalát - most pedig ez történt. Ezzel együtt egyik darab sem tökéletes. Minden profizmusuk ellenére komoly fejtörést okoz jó pár fordulat összefüggésének megértése. Aki pedig csak most a folytatásban igyekszik felvenni a fonalat, jobban teszi, ha rajongói szaktanácsot is igénybe vesz. A könyvet ismerők azt valószínűleg elismerik majd, hogy ezúttal minőségi, bár nem túlságosan mély és nem egy fontos réteget sajnos elhagyó, a szereplőknek a regényben azért jóval alaposabban körüljárt motivációját homályban hagyó filmre-alkalmazás történt. Amolyan ezredelős, kicsit médiakritikus, kicsit romantikus és nem ennyire kicsit akciós verzió. Kevesebb és felületesebb filmmítosz a varázslótanonc-filmciklusnál ( Harry Potter). De mindenképpen aktuálisabb, frissebb és elgondolkodtatóbb, végezetül pedig nem olyan hamisan szépelgős valami, mint a szexuális frusztrációkat/konzervativizmust egészen köldöknéző szimbolikába fojtó Alkonyat-filmek.
Hollywoodi mércével mérve ez már egészen szép teljesítmény. Az Éhezők trendi akciós-romantikus sci-fije ma mindenképpen trendi darab, még randimozinak sem utolsó. Hogy mindennek mekkora felhajtó ereje van a közreműködők részéről, ahhoz legyen elég annyi, hogy a fentiekben már méltatott színészeken túl ismét felbukkan itt még a nagyon komoly színésznek számító Philip Seymour Hoffman, vagy például Woody Harrelson, Stanley Tucci, Elizabeth Banks, a rockzenész Lenny Kravitz vagy mondjuk a jövő reménységeiként Liam Hemsworth és Josh Hutcherson. A produkcióhoz pedig ezúttal olyan sztárok írtak dalokat, mint például Christina Aguilera. Aki pedig nem bírja kivárni a sztori végét - olvasson! Regényt és politikai-történelmi ismeretterjesztést. Sem az ezerévesre tervezett birodalmak, sem a minimum 20 évre kalibrált centrális erőterek nem tartanak sokáig...
