Megy-e előbbre a világ az újraforgatások által?

A film azoknak készült, akik soha nem olvasnak, nem néznek európai thrillereket vagy olvasnak is és látták is az eredeti filmet - egy jól sikerült könyvadaptáció jól sikerült újrafilmje.

Azt nem ígérhetem, hogy ennyire szórakoztató leszek. De azt igen, hogy ezen írás végére a dilemmázó filmbarátoknak és érdeklődőknek világosabb lehet, miért érdemes megnézni David Fincher legújabb munkáját. Vagyis a Stieg Larsson híres Millenium-regénytrilógiájának első részéből 2009-ben elkészült A tetovált lány című skandináv thriller újraforgatott változatát. Amelyik pontosan egy hete szállta meg a Cinema City Savaria egyik vásznát.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Bónuszként ráadásul kettő-az-egyben jelleggel egyszerre két értékelést is olvashat a Nyugat.hu mozi-megszállott érdeklődője, hiszen kollégám, Farkas Balázs blogbejegyzése is itt van az ajánló mellett.

Már önmagában is műalkotás-előzetes az amerikai remake-hez (zenei remake-kel spékelve)

Kezdjük azzal, hogy a David Fincher és magas áron jegyzett forgatókönyvírója, Steven Zaillian a sztori alapvonalain szinte semmit nem változtatott. Nem helyezték át a cselekményt Svédországból az Egyesült Államokba. Maradtak az eredeti karakterek és viszonyaik is. A sztori most is Michael Bloomkvist oknyomozó újságíróról szól, aki a cselekmény elején éppen elveszít egy sajtópert az ország egyik nagyhatalmú vállalkozójával szemben. És míg parkoló pályán a médiakarrier, bevállal egy kezdetben magánjellegűnek kinéző vidéki nyomozást...

Hallgat a felszín és fecseg a mély

A privát keretek közt induló kutatás egy régi svéd nagyvállalkozó família külvilág elől takargatott titkai után zajlik. A családi üzletet régebben vezető öregúr élete végéhez közeledve meg akarja találni unokahúgát, aki rejtélyes módon és nagy hirtelenséggel tűnt el egy családi összejövetel napján. A magánérdekű detektívesdiről persze három lépésen belül kiderül, hogy szorosan összefügg a svéd társadalom decens felszíne mögött megbújó, korántsem EU-konform jelenségekkel. Az idegengyűlölettel és antiszemitizmussal, a nők kizsákmányolásával és a családon belüli erőszakkal.

A fő cselekményszál, vagyis az oknyomozó újságírás krimi keretek közt előadott dicshimnusza mellett azonban még más cselekmény is fut. Michael mellett ugyanis bekapcsolódik a nyomozásba egy tőről metszett skandináv cyber punk lány, Lisbeth. Akinek a nyomozás által érintett titkokhoz nem is olyan távolról kapcsolódó magánpokla és mentális gondjai vannak. Viszont vérprofin űzi az információgyűjtés és -rendszerezés aprómunkáját.

Aki James Bondot is lejátssza a vászonról az új verzióban (Rooney Mara)
Internet

Hőseink persze az amerikai verzióban is kibogozzák a kibogozni valókat és megküzdenek az ármánykodó ellennel, aki ebben akadályozni igyekszik őket. Nyilván nem is a megbízás végkimenetele érdekli majd a legtöbb nézőt. Hiszen nálunk is viszonylag népszerű az alapul szolgáló regény és a két évvel ezelőtt bemutatott eredeti skandináv adaptáció is, Niels Arden Oplev azonos című dolgozata. Az igazi kérdés: érdemes volt-e elkészíteni ilyen rövid idő elteltével az újrafilmet, adott-e hozzá bármi újat, mást Fincher változata a korábbihoz? És persze: „melyik a jobb?”

Ha egy picit is, de igen

Mármint ez a válasz arra a kérdésre, hogy ment-e előbbre a világ ettől az verziótól. Vagyis megérte-e megcsinálni, megéri-e megnézni. Az álomgyári mester pontosan ott javított az eredeti verzión, ami ahhoz kell, hogy majd olyanokhoz is eljusson ez a sztori, akik amúgy nem lelkesednek egy társadalomkritikus, lassúbb ritmusú európai thrillerért. A jenkik feszesebbé tették az egész cselekményt, világosabbá néhány esemény okozati kapcsolatát és egy pár szereplő motivációját a történésekben.

Az egész cselekmény letisztultabb és célirányosabb lett. Nem érezni az európai darab karcosságát, kissé szemlélődő ráérősségét. Fincher Michaelje és Lisbeth-je az első pillanattól kétségek nélküli, profi problémamegoldók. Esetükben csak a megoldás időfaktora és a felmerülő nehézségek leküzdésének néhány részlete kérdéses. Vagyis a moziban ülve az átlag akciófilmek nézőjének izgalmát szállítják nekünk - szokatlanul stílusosan és magas színvonalon.

Ok és nyomozás, oknyomozás
Internet

De ne tessék keresni az északi dolgozat komor és szorongáskeltő atmoszféráját (annak ellenére, hogy félhomályból és titokból itt is akad bőven)! Szinte teljes egészében kimarad a jóléti svéd társadalmi háttér hazugságainak lelepleződéséből, az elegáns felszín fokozatos repedezésből származó nézői izgalom és ráismerés. Sokkal kevésbé szereplő, inkább csak amolyan tökéletesen fényképezett kulissza a sztori mögött az a svéd táj, ami a hazaiak munkájában nyugtalanító titkokkal és elhallgatásokkal terhes önálló tényező volt.

Párhuzamos filmes univerzumok

Szóval a két film között pontosan olyan a különbség, mint az amerikai verzió főcímzenéjének felhasznált Led Zeppelin-dal és a darkos-technós feldolgozása között a fülünk számára. Mindkettő érdekes a maga módján: az egyik egy jelentésekkel teli emléktárgy valami fontos dologról, míg a másik az előző tökéletesre csiszolt és hatásos másolata a kirakatban.

A nevem Bloomkvist, Michael Bloomkvist
Internet

Az amerikai szereplőgárda vérprofin eljátssza, amit a forgatókönyv rá kirótt. Daniel Craig olyan fáradtan bír nézni néha letolt szemüvege fölött, hogy már majdnem elhiteti velünk, hogy európai entellektüel újságíró - és az égvilágon semmi köze James Bondhoz. Rooney Mara érzéki tálalásban vezeti elő a robbanásveszélyes és vállrángatós Lisbeth-et - majdnem vagy talán teljesen egyenértékűt teljesít Noomi Rapace-szal. Hibátlanok a többiek ( Robin Wright és Joely Richardson, Stellan Skaarsgard és Christopher Plummer) is.

Helyre, tétre, befutóra

Semmi kivetnivaló sincsen a fényképezésben. Az utolsó könyvespolc és Volvo is a helyén van. A vágás tempója és feszessége, a hangi világ profi kivitelezése formailag pedig egyértelműen az európai fölébe helyezi Fincher filmjét. Talán csak a nyugtalanító közegábrázolás háttérbe szorulását vagy leckefelmondós megvalósítását vethetjük a mester szemére. Mert hogy elbeszélése egyetlen igazán lényegi újítását (hogy Michael és Lisbeth között az egymásra utaltságból szövődő rokonszenvnél több alakul) tudjuk be inkább a regényalap autonóm olvasatának. Meg a női közönség bevonzására tett határozott kísérletnek.

Szóval, ha a választ várja valaki, hogy érdemes-e beülni egy 160 perces (ez milyen már? az amerikai verzió - ha nem is sokkal, de - hosszban veri a kényelmeskedőbbnek tartott skandinávot), komor hangulatú és felzaklató témájú, erőszakos thrillerre, amit két évvel az eredeti megfilmesítés után küldtek moziba - a válasz a leghatározottab IGEN. Ha viszont azt kell megmondanom, hogy melyik a „jobban sikerült” - a válaszom első fele az, hogy mindkettő másban és máshogyan erős és jó film. (Nekem a 2009-es változat meggyőzőbb, de látom és értékelem Fincher olvasatának erényeit is - ízlések és pofonok pedig, mint tudjuk...)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra