Az MSZP folytatja az aláírásgyűjtést a földeladások és az ötmilliós állami fizetések ellen

Nemény András a párt vasi elnöke Szombathelyen kijelentette, a Fidesz mindentől fél, ami szembeállítja őket az emberekkel.

Kissé furcsa volt Nemény András, az MSZP országos elnökségének tagja, a párt Vas megye elnöke sajtótájékoztatójának eleje. Amikor a meghívót kiküldték, a szocialisták még nagyban gyűjtötték az aláírásokat három kérdésben, köztük a vasárnapi boltzár eltörléséért.

Két nap alatt fordult meg a világ

Aztán tegnap hirtelen bejelentették Orbánék megfutamodtak: visszavonja a kormány a vasárnapi boltzárat 2016. April 11. 12:27 , hogy a kormány el akarja törölni a vasárnapi nyitva tartás tilalmát, a ma délelőtti sajtótájékoztató közben jött is a hír, hogy a sürgősséggel beadott indítványt az országgyűlés meg is szavazta Megszavazták: viszlát boltzár! 2016. April 12. 14:15 .

Nemény: Folytatjuk
Mészáros Zsolt

És igaz ugyan, hogy tegnap lapunk megkérdezte Nemény Andrást erről MSZP: a Fidesz megfutamodott boltzár-ügyben 2016. April 11. 14:09 , de a városi képviselő azért erről is mondott néhány mondatot. Az aláírásgyűjtést háromigenesnek tervezték, és ebből az egyik már teljesült, de ehhez is van módosító javaslatuk - mondta.

Ennek lényege, hogy a kormány azóta megszavazott javaslata tulajdonképpen a boltzár bevezetése előtti állapotot hozza vissza, egy kivétellel. Korábban a vasárnapi munkavégzés után járó pótlék 100 százalékos volt, vagyis vasárnap a hétköznapi bér dupláját keresték az alkalmazottak.

Száz százalékos vasárnapi pótlékot szeretnének

Nemény elmondta, ehhez képest a kormány előterjesztésében csak 50 százalékos a vasárnapi pótlék, az MSZP ezért nyújtott be módosító indítványt, a pótlék száz százalékosra emeléséhez. (A sajtótájékoztató után kiderült, a javaslat ellen szavazó KDNP-frakció vezetője, Harrach Péter azt mondta, rövidesen megemelik a pótlékot száz százalékra.)

Nemény kijelentette, amikor a Kúria hitelesítette az MSZP népszavazási kezdeményezését, biztosak voltak benne, hogy a kormány visszavonja a tilalmat. Megjegyezte, a párt elnökségében többször elmondta, hogy ne adják fel a próbálkozásokat, és kiderült, hogy a Fidesz csak az erőből ért.

Hozzátette, az ügynek volt még egy szombathelyi szereplője, a kezdeményezés jogi felülvizsgálatánál a pártot a szombathelyi Czeglédy Csaba képviselte ügyvédként a Kúria előtt. Nemény szerint a kormány fél a saját népétől, a sok milliárdba kerülő nemzeti konzultációkkal is azt akarták elkerülni, hogy szembe kelljen nézniük a néppel.

Belebukhatna a kormány

Hozzátette, sajnos, sok ügyben nem lehet népszavazást kezdeményezni, pedig ha az oktatás, az egészségügy helyzetéről, a stadionépítésről is meg lehetne kérdezni az embereket, akkor lehet, hogy abba belebukna a kormány. Abban is biztos, hogy a szombathelyi stadionra adott plusz ötmilliárdot is inkább másra, mondjuk járdafejújításokra fordítanák a szombathelyiek.

Nemény kijelentette, a másik két kérdésben folytatják az aláírásgyűjtést. Az egyik a földeladásokat tiltaná be, hiszen látható, hogy az eladott állami földek szinte kivétel nélkül a Mészáros, Tiborcz, Garancsi nevekkel leírható csoporthoz kerülnek. E,lékeztetett arra, hogy korábban a Fidesz azt kommunikálta, hogy nem akarják eladni az állami földeket, és erre mégiscsak ezt teszik.

Úgy vélte, mindez a dél-amerikai banánköztársaságokra hasonlít, ahol addig, amíg hatalmon vannak, minden a Család tulajdona lesz.

Bérplafon, aktív kórházak

A másik, napirenden lévő ügy a közalkalmazotti bérplafon módosítása. Az MSZP-kormány alatt az állami vezetők maximum havi kétmilliót kereshettek, most ezt ötmillióra emelték fel, valószínűleg Matolcsy György kedvéért. A szocialisták azért gyűjtenek aláírásokat, hogy a bérplafont vigyék vissza kétmillióra.

Nemény azt is elmondta, hogy támogatják Fehér László celldömölki polgármester kezdeményezését Veszélyben a kisebb Vas megyei kórházak?! - Aláírásgyűjtésbe fogtak 2016. February 22. 17:16 , aki azért gyújt aláírásokat, hogy több aktív kórház legyen a megyében. Megjegyezte, az aláírásokat a szombathelyi MSZP-irodában is gyűjtik. Mindhárom kérdésben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra