Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője nemrég bejelentette, hogy korábbi szándékával ellentétben mégsem indul a tisztújításon a párt társelnöki tisztségéért.
Ujhelyi az MSZP választmányának írt levelében indokolja a lépést, amit a 24.hu közölt kedden késő este. Az EP-képviselő szerint pártjának nem apró javításokra, hanem átfogó átalakításra van szüksége. "El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott" - írta.
Ujhelyi azt is írta, hogy döntésével utat enged Molnár Zsolt budapesti elnök elképzelésének, hogy Nemény András szombathelyi polgármester
legyen az MSZP tárelnöke
Ujhelyi István Szombathely polgármesterét, Nemény Andrást javasolja az MSZP társelnökének
2022.
June
29.
08:04
.
Felhívtuk Nemény Andrást, aki azt mondta, tudja, hogy az MSZP-ben sokan szívesen látnák őt vezetői pozícióban. Korábban megígérte Ujhelyinek, hogyha társelnöki ambíciói lesznek, akkor először neki szól majd, de - mint mondta - nem szólt az EP-képviselőnek.
Az MSZP-ben a pártot két társelnök vezeti, akiket a tisztújításon választanak meg. A tisztségre jelentkezni kell, tehát az nem fordulhat elő, hogy megválasszák azt, aki nem jelöltette magát a posztra.
Ujhelyi május elején
jelentette be
Ujhelyi megváltoztatná a szocialista párt nevét, és most az interneten toboroz támogatókat a megújuláshoz
2022.
May
01.
12:46
, hogy a pártnak radikális átszervezésre van szüksége, és ehhez támogatókat is keresett.