Nagy szavalás Jordánnal és az ötödikesekkel

Mert hátha így még könnyebben megy a nebulók fülébe a vers… A WSSZ direktora a szombathelyi „püspökisekkel” Petőfit szavaltatott.

A WSSZ direktora évekkel ezelőtt a fejébe vette, hogy megszeretteti a gyerekekkel a verselést. Tervei szerint az elkövetkezendő időszakban színész-kollégáival együtt felkeresik a szombathelyi iskolákat, és az 5-12. osztályokban a gyerekekkel közösen elmondják az abban az évben tanult kötelezőket.

A projekt már elindult, fotósunk Jordánt a szombathelyi „Püspökibe” (Brenner János Általános Iskolába) kísérte el. Terítéken ezúttal Petőfi Sándor költészete volt, a neves színész-rendező-direktor az ötödikes nebulókkal az Alföld című verset, valamint a János Vitézből az első két fejezetet mondatta el.

Együtt szavalt Jordán Tamás és a Brenner János Ált. Isk. diáksága
Együtt szavalt Jordán Tamás és a Brenner János Ált. Isk. diáksága
wssz.hu (Mészáros Zsolt)

Az iskolás korosztály tömeges megverseltetése nem újkeletű ötlet, Jordán Tamás legutóbb idén szeptemberben több mint 800 gyerekkel a Székesegyház előtti téren mondatta el Berzsenyi Dániel: A közelítő tél című versét. (Az ötletgazda egyébként Fűzfa Balázs, aki összegyűjtötte az általa legszebbnek ítélt 12 magyar verset, hogy aztán konferenciasorozatot és tömeges szavalatot szervezzen köréjük. A sorban a kilencedik volt A közelítő tél.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra