Narda Szombathelytől 10 km-re nyugatra, a magyar–osztrák határ mellett fekszik. Kisnarda és Nagynarda egyesítése 1950-ben történt meg. Nagynarda római katolikus temploma a 13. században épült, eredetileg Szent János tiszteletére szentelték. A templom 1332-ben a pápai tizedjegyzék szerint már állt. A templomot keleti irányban barokkstílusban bővítették a XVII. század végén. 1674 előtti újbóli felszentelésével kapta a mai - Szent Kereszt Felmagasztalása - titulusát. Orgonáját 1926-ban építették, harangjai 1869-ben és 1921-ben készültek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!