Így ünnepli Szombathely a Vasi Skanzen alapításának ötvenedik születésnapját

Számos kulturális program lesz a szombathelyi Képtárban és a Iseumban is, egy részük még a karnevál előtt.

Felpörög a múzeumi élet augusztusban Szombathelyen, számos kulturális rendezvénnyel készül a város. Erről tartott szerda délután sajtótájékoztatót Horváth Soma alpolgármester és Csapláros Andrea a Savaria Múzeum főigazgatója a Képtárban.

Az alpolgármester elmondta, idén ötven éve, hogy megalapították a Vasi Skanzent, amire nagyszabású programokkal is készülnek. De a Képtárban is lesznek programok, augusztus 23-án Gonda György nevét veszi fel az egyik kiállítóterem, szeptember 22-én pedig megnyílik Geszler Mária előkiállítása is.

Horváth Soma elmondta, nagy változás lesz, hogy megújul a Képtár vizesblokkja is (amin egyébként a sajtótájékoztató alatt is dolgoztak), augusztus végére elkészülnek a munkával.

A rövid felvezető után Csapláros Andrea részletesen is ismertette a várható programokat.

A Vasi Skanzen kapcsán megemlítette a Magyar Géniusz program keretében mintegy nyolcvanmillió forintból megújult a Sima-malmot, ami mostantól több szinten várja a kiállítások, illetve egyéb programok iránt érdeklődőket.

A múzeumigazgató szavaiból kiderült, hogy nehéz helyzetben voltak, mivel kevés olyan pályázatot találtak, aminek forrása elég lett volna a malom felújítására, hiszen az épületek valójában műtárgyak. Ennek ellenére a rossz állapotban lévő malmot teljesen felújították, felső részében egy látványraktárat rendeztek be, a középső emeleten pedig múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítottak ki, ahol a későbbiekben más programok is helyet kaphatnak.

Az augusztus 20-i program kapcsán megtudtuk, a rendezvény délután háromkor kezdődik és egészen estig tart majd. Sor kerül többek között kenyérsütésre, táncházra, lesz koncert, de a gyümölcskertben tartanak „tárlatvezetést” is.

A szervezők közölték, meghirdettek korábban egy gyűjtést is, ahol azokat a történeteket, fényképeket, írott dokumentumokat várják, melyek kapcsolódnak a Falumúzeum történetéhez. Ezeket a későbbiekben szeretnék nyilvánosságra hozni, de továbbra is várják az emlékeket.

A főszerepben Gonda György és Geszler Mária

Ahogy azt már fentebb említettük, augusztus 23-án avatják fel a Képtár Gonda Györgyről elnevezett kiállítótermét. Neki szívügye volt a város kulturális életének fellendítése. Nevéhez fűződik a szombathelyi Képtár és a Sportház megalapítása is, de az ő közbenjárása miatt lett hivatásos zenekar a Savaria Szimfónikus Zenekar is. Gonda György egyébként idén lenne száz éves, róla szóló, korábbi cikkünket ide kattintva Aranyművesből lett Szombathely legendás kulturmissziós tanácselnöke - Ki is volt Gonda György? 2015. January 26. 08:00 olvashatja.

Csapláros Andrea a program kapcsán még azt is hozzátette, a névadó ünnepségen szeretnék felidézni, hogy milyen körülmények között született egykoron a Képtár.

A Karnevál megnyitójára is készülnek, ezen a napon nyílik meg az Iseumban a Magyar Géniusz kiállítás utolsó darabja, melyet 2025 februárjáig láthat a nagyközönség. A múzeumigazgató elmondta, ezen a megnyitón Szentléleky Tihamér, egykori szombathelyi múzeumigazgató személyiségének azt a részét szeretnék bemutatni, ami a nagy kultúrarajongót ábrázolja. Illetve azt is, hogy ezt a kulturális rajongást hogyan próbálta a közönséghez közelebb hozni.

Szeptember 22-én pedig megnyílik Geszler Mária előkiállítása is, amit vélhetően 2024-ben egy új, állandó tárlat követ majd, szintén a Képtárban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra