Naponta látjuk őket, de tudjuk-e, mit nézünk? – Szombathely díszes épületei nyomában

Fotósunk tett egy kört a belvárosban, Torjay Valter festőművész pedig segített megfejteni, mit mesélnek ezek a házak Szombathely múltjáról.

Fotósunk tett egy sétát Szombathely belvárosában, hogy lencsevégre kapja azokat a régi házakat, amelyek mellett nap mint nap elsétálunk, mégis ritkán figyelünk fel a részleteikre. Pedig egy-egy timpanon, kovácsoltvas korlát vagy különös homlokzati dísz sokat elárul arról, milyen korszakban épült az adott ház, és milyen ízlés formálta a várost. A képeken látható épületekről Torjay Valter festőművész, a helyi építészeti örökség jó ismerője mesél néhány érdekességet.

Főtéri Épületek
Főtéri Épületek
Maczkó Márk / Nyugat.hu

A 19. század közepén épült romantikus lakóház szépen megmutatja, mennyire szerették akkoriban keverni a történelmi stílusokat. A homlokzat aprólékos díszítése ma is vonzza a tekintetet.

Főtéri Épületek
Főtéri Épületek
Maczkó Márk / Nyugat.hu

Ez a ház valójában két korszak találkozása: alsó szintje még romantikus stílusú, míg az emeletet néhány évtizeddel később, neoreneszánsz ízlés szerint húzták rá. A timpanonos ablakok és a tető balusztrádja már ezt a későbbi korszakot idézik.

Főtéri Épületek
Főtéri Épületek
Maczkó Márk / Nyugat.hu

A 19. század végének neoreneszánsz építészetéből kapunk ízelítőt ezen a házon. Konzolos ablakai és hangsúlyos oromzata miatt ma is kitűnik a környezetéből.

Főtéri Épületek
Főtéri Épületek
Maczkó Márk / Nyugat.hu

Mintha egy késő reneszánsz városi palota zsugorodott volna lakóházzá: az épület a manierizmus világát idézi, az oromzat két oldalán álló obeliszkek pedig különösen karakteressé teszik.

Főtéri Épületek
Főtéri Épületek
Maczkó Márk / Nyugat.hu

A századforduló szecessziója itt nem a túlburjánzó díszítésben, hanem a nagy felületekben és a különleges részletekben mutatkozik meg. A kis kupola Otto Wagner világát idézi, a növényi mintás kovácsoltvas korlátok pedig önmagukban is megérnek egy pillantást.

Thököly Imre utca
Thököly Imre utca
Maczkó Márk / Nyugat.hu

A Thököly utca sarkán álló ház a késői neoreneszánsz egyik szép helyi példája. Gazdag ablakkialakításai és finom homlokzati díszei arról árulkodnak, hogy építői nem szerettek félmunkát végezni.

Thököly Imre utca
Thököly Imre utca
Maczkó Márk / Nyugat.hu

A Thököly utca egyik nagy túlélője ez az épület. Miközben a környék több értékes háza áldozatul esett a hetvenes évek városrendezésének, ez megmaradt, és ma is felvillant valamit a német reneszánsz formavilágából.

Thököly Imre utca
Thököly Imre utca
Maczkó Márk / Nyugat.hu

Az Éhen-korszak fellendülésének idején épült bérházak közül is kiemelkedik ez az épület. Szobordíszes középrizalitja ma is az utca egyik leglátványosabb részlete.

Kossuth Lajos utca
Kossuth Lajos utca
Maczkó Márk / Nyugat.hu

A Városháza mellett álló két romantikus ház igazi szombathelyi ékszerdoboz. Változatos homlokzataik és gazdag részleteik a 19. század második felének polgári optimizmusát őrzik.

Főtéri Épületek
Főtéri Épületek
Maczkó Márk / Nyugat.hu

Banknak épült, áruháznak használják, de a homlokzata ma is mesél a századelő nagyratörő terveiről. Az allegorikus szobrok és az íves középrész egyértelművé teszik, hogy reprezentálni akart.

Főtéri Épületek
Főtéri Épületek
Maczkó Márk / Nyugat.hu

A háború nyomai ma is látszanak ezen az épületen, amely bombatalálat miatt elvesztette eredeti formájának egy részét. A kupolás sarokrész azonban még mindig elegánsan őrzi a századforduló eklektikus világát.

Főtéri Épületek
Főtéri Épületek
Maczkó Márk / Nyugat.hu

A Fő tér egyik legszebb neoreneszánsz háza ez az 1880 körül épült épület. Urnái, íves ablakai és pilaszterei olyan részletek, amelyek mellett nehéz csak úgy elsétálni.

Főtéri Épületek
Főtéri Épületek
Maczkó Márk / Nyugat.hu

A szomszédja sem marad adós a látványossággal: gazdag homlokzati díszítése, különleges ablakai és hangsúlyos attikája a neoreneszánsz egyik legvonzóbb szombathelyi példájává teszik.

Thököly Imre utca
Thököly Imre utca
Maczkó Márk / Nyugat.hu

A Thököly utca déli oldalának egyik legmutatósabb háza ez a toszkán dór elemekkel épített lakóház. Eredeti kapuja és harmonikus homlokzata jól mutatja, milyen igényesen tudtak építkezni a századforduló előtt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Múltbanéző