„Nem szavazok. A másik oldal se győz meg, és ha legőszintébb akarok lenni, ha tehetem, nem megyek vissza, hogy életvitelszerűen ott éljek újra, így nem is tudom, az én döntésem-e, hogy merre halad tovább az ország.”
Fentieket egy Európán kívüli országból írta, negyvenhez közelítő ismerősöm, aki bő öt éve hagyta el Magyarországot.
Indoka a „nem szavazásra” egyszerre tanulságos és szomorú.
„Az országot 12 éve kormányfőként inkább kisemmiző, mintsem vezető Orbán Viktor médiapolitikájával tökéletesen lerombolta az objektív tájékoztatás intézményeit, helyettük kormánypárti sajtó befolyásolja ott is az információk áramlását, ahol látszólag független a tulajdonosi háttér.
Ha folyamatában kellene elemezni, honnan hová jutottunk, akkor bizony azt kell megállapítanom, hogy Orbán a maga módján minden esetben kíméletlenül kihasználta a számára adódó helyzeteket, s lépéseire ellenfeleinek nem volt hatékony ellenszere. Így nem csodálni való, hogy ismerősömet 'a másik oldal sem győzi meg', s ezzel egyszersmind kivonhatónak érzi magát azon gyakorolható joga alól, hogy szavazatával szülőhazája sorsába beleszóljon. Ha belegondolunk, hogy példája nem egyedi, nagyon sokan lehetnek ilyen dilemmában - határunkon innen és túl -, akik látják ugyan, hogy így ez nem jó, de nem látnak helyette értelmes alternatívát. S ezen a ponton felmerül; elmarasztalható-e az egyén, amiért a rossz út helyett nem lát járhatóbbat?
Ha politológus, vagy egyéb szakértő lennék, bizonyára elemezhetném tovább a folyamatot, de azt hiszem, az eddigiek alapján is érthető, mire szerettem volna rámutatni... Arra, hogy ne áltassuk magunkat azzal: a mi szavazatunk nem számít! Minden szavazat számít és ha április harmadikán este mégis lesz kormányváltás, elindulhat végre ez a szerencsétlen ország olyan úton, hogy érdemes lesz "életvitelszerűen" itt élni.
Egy nyugdíjas szavazó Szombathelyről”
