Nem lesz több korlátlan ingyen fotótárhely a Google-nél

A keresőóriás fotós felhőszolgáltatásába jövő nyártól már nem lehet korlátlanul ingyen feltölteni képeinket és videóinkat.

Jó előre szólnak: 2021. június 1-jétől kezdve megszűnik a korlátlan ingyen fotótárhely a Google-nél. A több mint 5 éve indult szolgáltatásnak pont az volt a legnagyobb előnye, hogy például a telefonnal készített fotókat automatikusan a felhőbe is felmásolta, amelyhez korlátlan ingyen tárhely állt rendelkezésre, legalábbis ha megelégedtünk a „nagy mérettel”. Az eredeti méretű fotók feltöltéséhez eddig is fizetni kellett.

Mostantól, pontosabban jövő év júniusától viszont minden fotó, amit a Google Photos felhőszolgáltatásba feltöltünk, beleszámít majd a Google-fiókhoz járó tárhelybe, ami alapesetben ingyenesen 15 GB. Ez persze bővíthető havi vagy éves előfizetési konstrukcióban.

Az eddig feltöltött fotók ugyanakkor nem vesznek el: minden, amit eddig a fotótárba feltöltöttünk, megmarad úgy, ahogy eddig is volt. Az e-mailben kiküldött tájékoztató szerint egyébként naponta 28 milliárd fotót töltenek fel a felhasználók a Google Fotókba, összesen pedig már mintegy 4 billió fotónak és videónak ad otthont a szolgáltatás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Tech