Hetente kétszer biztos, hogy buszra szállok, távolsági buszra. Nyáron nagyon csendes utak voltak ezek a hétvégi buszozások: akadt bőven szabad hely, csak a táj, a légkondi zúgása - ami néha majdnem odafagyasztotta az embert a buszülésre -, és egy-egy elcsípett beszélgetésfoszlány jutott érdekességként az utazás idejére. Szeptember elseje után viszont ez megváltozott.
„Talán hátul lesz még szabad hely” – mondta a sofőr a vasárnap délutáni járaton, amikor a kezembe adta a jegyet. Először nem is értettem, miért mondja ezt, aztán ahogy elindultam, láttam: tele busz. Akkor esett le, igyekeznek vissza a diákok a kollégiumba. Akkor még nem is sejtettem, hogy mire Szombathelyre érünk, minden fontosat megtudok a cefrekészítésről.
Tényleg csak hátrébb találtam helyet magamnak, a többség filmet nézett a telefonján fülhallgatóval. Mögöttem viszont két, talán középiskolában végzős srác beszélgetett éppen. Elég hangosan, így először kiderült számomra, hogy barátjuk, Laci a másik busszal ment, ami ugyanakkor indult, de egy kicsit rövidebb az útvonala, és lehet, kevesebben is vannak rajta. Mivel Laci így döntött, a srácok egyhangúlag megállapították róla: Lacinak úri feneke van.
Arról is beszéltek, Laci biztosan megint sok kaját hoz magával otthonról a koleszba, neki minden napra van egy doboza, amiben van egy kis hazai. De, mint kiderült, a mögöttem ülők sem panaszkodhattak, egyiküknek székelykáposztát csomagoltak, amire a másik fiú rögtön irigykedett is egy kicsit, meg én is.
Aztán gyorsan témát váltottak, megtudtam, mindkét srác elindulás előtt ellenőrizte, hogy a cefrével minden rendben van-e. Ekkor kerekedtek ki a szemeim, nem gondoltam volna, hogy a fiatalokat érdekli a pálinkafőzés, inkább csak a végtermék elfogyasztása.
Egyikük már jóval tapasztaltabbnak tűnt a cefrekészítésben, a kevésbé tapasztalt viszont nagyon figyelmesen hallgatta a tanácsokat, ahogy én is, bár nagy részét nem sikerült megjegyeznem, így a hallottak alapján azért nem vágok még bele a cefrekészítésbe.
Azt mindenesetre megtudtam, mennyire fontos, hogy:
Azon volt némi vita, hogy 8 vagy 10 nap kell ahhoz, hogy kész legyen a cefre.
Aztán persze kiderült az is, nemcsak főzik, fogyasztják is a srácok a pálinkát, legtöbbször sörhöz. Egyiküknek négy feles után még semmi baja, az ötödik már beüt, a másikuknak, ha négyet meg kellene innia, rosszul lenne.
Megtudtam, ha itt lesz az ideje, diópálinka is készül majd, sőt diólikőr is a nagymamának, annak a receptjét talán jövő vasárnap beszélik meg, mert arra már nem volt idő, hiszen közben beértünk Szombathelyre.
