„Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek” – Figyelemre méltó kátyúzási technológia egy szombathelyi utcában

A Vadrózsa utca lakói nem teljesen elégedettek a végeredménnyel.

Tekintettel a hosszú hétvégére és a hirtelen jött nyárra, nem élek vissza az olvasói türelemmel és nem idézem fel a szombathelyi utcafelújítások múltját és jelenét, igyekszem erre az egyetlen levélre fókuszálni.

Essünk túl rajta minél előtt.

Olvasónk gyermekei a Vadrózsa utcában laknak, így keveredett a helyszínre, és itt szembesült a „felújítás eredményével”.

Vadrózsa utca kátyúzás
Vadrózsa utca kátyúzás
Olvasói fotó

„Nem tudtam hirtelen, hogy sírjak vagy nevessek”

- értékelte a látványt, amelyet meg is örökített a fotókon.

„Ennek így ilyen formában inkább nem is kellett volna nekiállni, mert pénzkidobás” – vonta le a köveztetést az olvasónk, aki szerint ezzel a véleményével az utca lakói is egyetértenek.

Vadrózsa utca kátyúzás
Vadrózsa utca kátyúzás
Olvasói fotó

Mint írja, levelének célja, hogy lapunk segítségével felhívja a figyelmet erre az „eszetlenség”-re.

Szerkesztőségünk az ügyben megkereste a Szova Zrt.-t, ahol megerősítették, hogy az említett utcában a cég végezte az útfelújítást.

Vadrózsa utca kátyúzás
Kattintson a képre a galériához!
Olvasói fotó

Arra a kérdésünkre, hogy miért ebben formában történt a javítás, ez a válasz érkezett:

"A javítás a kátyúk megszüntetésére irányult azon okból kifolyólag, hogy az úthibák balesetveszélyessége megszüntetésre kerüljön."

Olvasónk nevében is köszönjük a figyelmet, folytatódhat a hosszú hétvége.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem