Nem volt idő, ezért kellett kivágni a diófasort az épülő bicikliút miatt

A sárvári alpolgármester megmagyarázta.

Múlt héten mi is beszámoltunk róla Bicikliút-építés magyar módra: Sárvárnál egy diófa sornak lett annyi 2018. April 27. 22:04 , hogy Sárvár és Rábasömjén között az épülő bicikliút miatt kivágtak egy komplett diófasort.

Itt néhány fa megvolt még
Nyugat.hu

Az RTL Híradója utánajárt, mi lehetett az oka.

Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere azt mondta, hogy nem volt más lehetőségük, ugyanis az út mellett csak egy keskeny sáv volt az önkormányzat tulajdonában. Mivel pályázati támogatásból készül a bicikliút, az építést október 31-ig be kell fejezni. Ez az idő pedig szerinte kevés ahhoz, hogy a telektulajdonosoktól megvegyék az érintett szakaszhoz szükséges telekrészeket.

Nem ez az első eset Vas megyében, hogy a bicikliút-építés vihart kavar. Volt már olyan, hogy egy négyemeletes házon akarták átvezetni Épülő kerékpárút elé ugrott egy négyemeletes ház Szombathelyen 2015. June 06. 12:37 , volt, hogy a lakóknak kellett megakadályozni a favágást Győztek a szombathelyi lakók, életben maradhatnak a Szent Gellért utcai fák 2015. June 22. 20:28 , de olyan is, hogy egy egyenes szakaszra két derékszögű kanyart tettek A Körmendi úton is kibabrálnak a bringásokkal? 2015. July 18. 16:57 . A legviccesebb talán mégis a körmendi hullámvasút Most már biztos, hogy Vas megye a bicikliútépítés alfája és omegája - ezúttal Körmend jelentkezik egy újabb kiválósággal 2015. December 04. 01:29 lett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet