Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nemény András: Egymilliárdos hiánya lesz a városnak, mert a kukaholding nem fizeti ki a hulladékszállítást

Megérzi a szombathelyi önkormányzat, ha nem sikerül kifizettetni az elvégzett munka ellenértékét.

A SZOVA és a Szomhull Jászai Mari utcvai telephelye előtt tartott sajtótájékoztatót Nemény András, a közgyűlés Éljen Szombathely-frakciójának vezetője, polgármesterjelölt. És miközben mellettünk egymást érték a kukásautók, Nemény kijelentette, kiderült, hogy a Szomhull nem kapja meg az állami kukaholdingtól, az NHKV Zrt-től a tavalyi hulladékszállítás ellenértékét.

Így nem lesz béremelés

Így tavalyról 500 millió hiányt kellett áthozni erre az évre, és mivel láthatóan az idén sem kapja meg a teljes összeget a szombathelyi cég, az idén is keletkezik egy 500 milliós hiány. Ami összesen egymilliárd lesz az év végére - mondta.

Nemény András a SZOVA telephelye előtt
Szilágyi József (telefonos fotó)

Nemény szerint ez a pénz a városnál hiányzik majd, hiszen a Szomhull kénytelen lesz áthárítani a SZOVÁ-ra, a SZOVA pedig a tulajdonosára, azaz az önkormányzatra. Pedig az önkormányzati cégeknél nyolcszázalékos bérfejlesztést terveztek, hiszen nagyon nehéz megtartani a munkavállalókat az alacsony bérek miatt. A hulladékszállítást végző járműparknál is fejlesztés kellene, erre sincs pénz.

Hozzátette, a városvezetés semmilyen eredményt nem ért el, látszik, hogy nincs lobbierejük. Puskás Tivadar polgármester másfél éve aláírt egy megállapodást a soproni alpolgármesterrel, de ez sem teljesült, Szombathelyen a soproni STKH Kft. a közszolgáltató, a Szomhull az ő alvállalkozójaként intézi a hulladékszállítást, a tényleg munkát pedig a SZOVA végzi el, mint a Szomhull alvállalkozója.

A városvezetés nem a város érdekeiért dolgozik

Nemény kijelentette, a közgyűlés új többsége nem hagyja, hogy emiatt bajba kerüljön a város, azonnali intézkedést kérnek, javasolják, a közgyűlés hozzon határozatot, hogy - akár kormányzati segítséggel - megoldják az ügyet.

A frakcióvezető megemlítette, hogy a területért felelős Illés Károly alpolgármester decemberben azt mondta, ki lesz fizetve a pénz, de ez sem történt meg. Maga az NHKV is bajban van, rövid idő alatt a harmadik menedzsmentet nevezik ki az állami céghez, így állandóan a nulláról kell elkezdeni a tárgyalásokat. Kijelentette, szégyen, hogy a városi cég alvállalkozókét kénytelen dolgozni a saját városában, szerinte a városvezetés nem a város érdekeiért dolgozik.

Erre példaként hozta fel a regionális gazdaságfejlesztésért felelős Nyugat-Pannon Kft-t. Ebbe a cégbe minden, a régióban lévő megyejogú város küld delegáltat, Puskás Tivadar viszont beleegyezett abba, hogy Szombathelyt a zalaegerszegi Kis-Kádi Tamás képviselje.

Kis-Kádi Tamás neve nem ismeretlen, a Vas Népét kiadó, azóta megszűnt PLT-nek volt a HR-vezetője, aki később megvásárolta Megint szűkül a szombathelyi média, a frisss.hu lassan beolvad a Vas Népébe 2017. September 07. 18:51 a szombathelyi Frisss rádiót és a frisss.hu-t

Nemény a végén kijelentette, arra kéri a városvezetést, hogy ne gyűlölködjenek, inkább dolgozzanak a városért.

Előzmények

A Szomhull (és közvetve a SZOVA) félmilliárdos hiányáról már tavaly decemberben írtunk Félmilliárd forint közpénzzel segíti ki a szombathelyi önkormányzat a hulladékgazdálkodó cégét 2018. December 05. 08:07 , és arról is beszámoltunk 26,4 milliárd forintot ad a kormány a hulladékkáosz megoldására 2018. October 31. 10:56 , hogy az állami kukaholdingot tízmilliárdokkal segíti ki a kormány.

Arról, hogy miért is vannak bajban az önkormányzati cégek a hulladékszállítás államosítása miatt, itt írtunk 15 milliárd is lehet a kukaholding hiánya, ezért vannak bajban az önkormányzati cégek 2018. September 18. 14:55 részletesebben.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra