Tökfesztivál, Dzsingisz kán leszármazottal

Az idén három az egyben programot kaptak azok, akik ellátogattak az őriszentpéteri Nemzetközi Tökfesztiválra. A hagyományos, jó értelemben vett tökölés mellett vadpörköltfőző verseny és a „Természetesen Őrség” program színesítette a kínálatot. Bő képgalériánkban mi is a tök körül forogtunk.

Új parkoló, nagy tömeg

A fő látványosságok ezúttal is az Őrségi Nemzeti Park épülete mögött zajlottak. Az idén parkolóként nyitották meg a közeli füves területet, amely rengeteg autót fogadott be, így a négy éve megszokott zsúfoltság és parkolóhiány megszűnt. Más kérdés, hogy ha időközben megeredt volna az eső, akkor sok autó ragadhatott volna be a dombos részen, a füvön elpörgő kerekekkel. Felhőnek azonban nyoma sem volt és az ingyenesen látogatható rendezvény az idén is rengeteg embert vonzott. Valószínűleg a kilátogatók közül kevesen tértek haza töketlenül, erről a bőséges kínálat gondoskodott.

Tökkínálat a Nemzetközi Tökfesztiválon, Őriszentpéteren
Tánczos Mihály

Tökfaragás, tökétkek

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A gyerekek lelkesen próbálgatták a kézművesség fortélyait, ebben mesteremberek voltak segítségükre. A játszóházon kívül állatsimogató és tökfaragó sarok járt a kedvükben és igazán szemrevaló töklámpások, tökfejek, valamint tökállatok készültek. Tökgalériánkban mindez tökéletesen és tökölésmentesen megtökinthető.

A gyerekek nem tököltek sokat, fejeket faragtak
Tánczos Mihály

A történelem követei

A rendezvény díszvendégei mellett a látogatók között is fedeztünk fel ismerős arcokat. Már nincs olyan őrségi rendezvény, ahol ne találkoznánk a Savaria Legio centuriójával és családjával. Ugyan a díszes páncél ezúttal otthon maradt, de a mosoly a díszes római esküvő óta sem tűnt el. Ha már történelem, akkor ejtsünk szót egy leendő nagy harcosról, aki ugyan még csak egy éves múlt, de már imádja a lovakat és a magyar vér mellett feltehetőleg Dzsingisz kán leszármazott. Édesanyja, Narandori Altanzul, felvett keresztnevén Zulejka ugyanis mongol és az elmúlt években végzett komoly genetikai kutatások alapján feltételezhető, hogy neki és törzsének is visszavezethetők a génjei a híres-hírhedt hódítóra.

A Lentiben élő mongol-magyar kislány, Bokányi Itkel Emese kis vasgyúróként küzdött meg az elé kerülő, számára óriás tökökkel. Anyukája hét éve él hazánkban, varrónőként dolgozik és perfektül beszéli a magyart. Így azon vettük észre magunkat, hogy már fél órája beszélgetünk Mongóliáról, az ottani törzsekről, a mindössze négy éve bevezetett személyi igazolványról, amibe beírják, ki melyik törzs tagja, a névadási szokásokról és arról, hogyan kápráztatja el a Bokányi család a hozzájuk vendégségbe érkezőket a hagyományosan készülő mongol ételekkel. Zulejka mesélt arról, hogy gyerekkorában semmi nem ment veszendőbe például egy levágott állatnál. A szőréből ruha, a csontjából játék és szerszám készült és a jurtáknál keletkezett hulladékok pedig lebomlottak. Mindez azonban a múlté, Mongóliát is kezdi szemétbe fojtani a civilizáció a sok műanyag hulladékkal.

A kis Emese génjei alapján valószínűleg Dzsingisz kán leszármazott
Tánczos Mihály

Tökmagolaj, pogácsa és csírák

A fesztiválon népszerűek voltak a tökből készült élelmiszerek, így például az egészséges tökmagolaj és a melléktermék, a tökmagpogácsa. Csillag Ervin egymásra tehető, csíráztató edénykészletet ajánlott a figyelmünkbe, amelyben különböző magvakat lehet gyors és erőteljes csírázásra serkenteni. A csírákat a hűtőben tárolva egészséges élelmiszerhez juthatunk. Mint azt megtudhattuk, a csírák a növény felneveléséhez szükséges nagy mennyiségű enzimet tartalmazzák és értelemszerűen vegyszermentesek. A tökfesztiválon lucerna, vöröshere, retek és búzacsíra kellette magát kóstolásra.

Véres jelenet: brutálisan kettéharapott kígyó az Őrségben
Tánczos Mihály
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Újvidéki lett a tökkirály

Berényi János egy évig viselheti a tökkirály kitüntető címet, amit az őriszentpéteri Nemzetközi Tökfesztivál zsűrije adományozott.

Tökfesztivál az Őrségben

Bár óriás tököket, meg tökszobrokat nem láttunk, póni fogatolni lehetett, meg voltak töklámpások is. Csak azt nem értettük, miért volt nemzetközi a...

Tökfesztivál: Láttunk, áztunk, latyakban tökölődtünk

Lent az Őrség egy sárral dagasztott szerében egy magzati korban tipegő Tökfesztiválon bámészkodtunk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra

Tovább az oldalra