A tárlat kiegészítőjeként egy divattörténeti előadást is tartottak, ami végigvezette a publikumot a fotók segítségével a szombathelyi divat történetének egy szegletén. A program a tavaly október 6-án megalakult Helytörténeti Klub első rendezvénye volt, de a bárki elmehetett rá. A 19. század végi, 20. század eleji felvételeket Spiegler Tibor magángyűjtő gyűjteményéből válogatták össze a kiállításhoz.
Spiegler Tibor életében mindig jelen volt a fotó, még akkor is, ha ő maga nem is lett fényképész. Neves fotósok mellett volt szerencséje "lábatlankodni", így beleszeretett a fényképekbe. Helytörténeti gyűjtéséhez mégis nem ez adta az igazi lökést, hanem a saját családi képek hiánya, ugyanis azokat elvitte a háború, a rokonsággal együtt.
"A megmaradt egyetlen fotó apám családjáról készült, egy szemszögből, egy látásmóddal, egy ismeretlen fényképész jóvoltából. Anyám családi fényképeiből néhány, már halála után került elő szülőfalujából. Nagyon kicsi az esélye annak, hogy valaha újabb képek kerülnének elő a famíliámról. De elkezdtem összeszedni minden fellelhetőt arról a korról, amikor éltek. Ma már számtalan fotóm van a városról, ahol a nagyapám sétált a nagymamámmal karonfogva. Akár ott is lehetnének valamelyiken." - Spiegler Tibor
Kalandozás a szombathelyi nők gardróbjában
Némethné Ódor Edit (a SZOSZSZC Oladi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatóhelyettese) tartott a kiállítás megnyitása előtt egy divattörténeti előadást, Minden utánzás törvényesen tiltatik: Szombathelyi divat a XIX – XX. század fordulóján címmel.
Az előadó kézen fogott minket és végig kísért bennünket egy több évtizedes kollekción. A szombathelyi nők gardróbjában éreztem magam, sok mindent láttam, a nemzeti jegyeket viselőtől a puccos bálin át a nemtelen, független nőket hangsúlyozó ruhákig. Megtapintottam milyen a nerc, milyen a selyem, a bársony, a finom csipke és a durva szövet. Már-már az illatukat is éreztem, majdnem félni kezdtem, hogy benyit a szekrénybe a férj, és mielőtt elmagyaráznám neki újságírói megfigyeléseimet, öklével kell szembenéznem.
A fotók divattörténeti és történelmi információkkal kiegészülve sokkal többet mutattak, mint előtte, nem is gondolnánk egy régi portréra tekintve, hogy mennyi információt hordoz magában. Hogy mennyire árulkodó egy ruha és egy hajviselet? Történelmi események, hovatartozás, társadalmi és családi szerepek is kiolvashatók egy-egy szabásból, tincsből.
Amikor Coco Chanel megérkezett Szombathelyre
"A fényképeken látható lányok, hölgyek, asszonyok életkora között alig több mint negyven év a korkülönbség, az öltözetüket, hajviseletüket figyelve viszont jól látható az eltérés. Míg az 1800-as évek második felében a hölgyek erősen fűzik magukat, gyakori a mellnél redőzött, magasan záródó nyakú zubbony, addig az 1900-as évek elejétől a fűző nélküli, mell alá érő, magasított derekú, könnyű esésű szoknya a trendi."
"Aztán a ’30-as évektől a korábban fenséges hatást eredményező taft, brokát helyett új anyagok robbantak be a divat világába. A selyem, a muszlin, a tüll, melyhez a letisztult, sima, egyszerű szabászati stílus passzolt. A Coco Chanel nevéhez fűződő, modern divat a képek tanúsága szerint hazánkat, sőt Szombathelyt is előbb-utóbb utolérte. Hiszen elgyönyörködhetünk a női vállat szabadon láttatni engedő, kacér fekete estélyi ruhát viselő hölgy látványában éppúgy, mint a több soros fehér gyöngyből készült ékszert hordó, decens, csipkebetétes, elegáns ruhában mosolygó asszony képében." - Némethné Ódor Edit.
Visszatérés 2017-be
Egy ilyen múltba tekintésben az a legrosszabb, amikor visszatérünk a jelenbe. Nézzük a régi fotókat, arcokat, háttereket és egy másik korban járunk. Személy szerint nem is korban, hanem világban. A filmekből és regényekből megmaradt morzsák a fantáziámmal ilyenkor egy olyan masszát alkotnak, amiben a férfiak urak, nincsenek stiklik, mindenki illedelmes, jómódú hős, aki mellett ott áll A HÖLGY.
A nagybetűs hölgyre pedig ha valaki tesz egy rossz megjegyzést, akkor a férfi máris kardot, pisztolyt vagy csak öklöt ránt, hogy megvédje becsületét.
Ebben a világban a hölgyek kacérak, mindig mosolyognak, öltözködésüket tekintve a századfordulótól egészen az 1930-as évekbeli ruhákig hordhatnak mindent - épp ahogy elképzelem - de leginkább talán ez utóbbi korszak festése jellemzőbb gondolataimra. Rövid frizura, egyszerű, de nem minimál ruhák, amik kiemelik a formákat, hosszú szipka, egyfajta Gatsby-féle aranyifjak kora, keveredve a környezetemmel.
És akkor ott vagyok ebben a világban, amiből szinte egy villanás alatt kell visszatérnem a jelenbe, nyúlni a telefon után, kilépve az utcára meghallani a város zaját, szembesülni a valósággal. Erre egyébként a legjobb orvosság ilyenkor az, hogy a kezünkbe kapunk egy stílusba passzoló könyvet elalváshoz.
