Biztosan tudom, hogy június elsején és másodikán befűtött Ilonka néni és Manyi néni, de Laci bácsi is, hogy csak azokat az embereket említsem, akiket én ismerek. De hányan lehetnek még, akik szintén megrakták a cserépkályhát, begyújtották a kazánt, a gázkonvektort vagy a konyhai sparheltet az elmúlt napokban?
Alighanem elegen. Mert majd’ megvette őket az isten hidege ezen a nyárelőn, szakadatlanul dideregtek odabenn és odakinn is, nem bizonyult elegendőnek a vastag pulóver kiskabáttal sem, szükség volt a tűzre mindenképpen.
Most már gyanút foghatnánk
Így megy ez újabban, úgyhogy most már tényleg gyanút foghatnánk, s kérdőre vonhatnánk az időjárást mi, laikusok is. Nem kell félnünk, hogy elmeháborodottnak néznek bennünket emiatt, hiszen már régen idejét múlta az idevágó szentencia.
Az a poros bölcselet, amely szerint attól az embertől, aki képes perlekedni az időjárással, semmi jót nem lehet várni. Hogy az legalább olyan gyanús, mint aki éjjel-nappal a feje tetején hordja a napszemüvegét.
Felejtsük hát el nyugodtan ezt az avítt intelmet, s emeljük fel végre a szavunkat! Számoljuk meg bátran - ha máshogy nem megy, hát az ujjunkon -, hogy hány hónapon át fűtünk egy évben, aztán az eredményt lobbantsuk annak a szemére, akit illet!
Az én verzióm ez: október, november, december, január, február, március, április, május, s - akárcsak most, és pár évvel ezelőtt is - június. Három-négy fűtetlen hónap marad tehát. Most. Aztán kettő, egy, s meglehet, hogy később már egy se. S ha minden így megy tovább, az is könnyen megeshet, hogy mi, most élők leszünk az elsők, akiket ekképpen bocsát majd el a mese: fűtöttek, fűtöttek, s tán még ma is fűtenek, ha meg nem haltak.
